Belföld

Juhász Péter nekiment a szocialistáknak: Fidesz-MSZP jelöltekről ír

Juhász Péter a Facebookon kommentálta a 24.hu információját, amely szerint az MSZP Csepelen csatába küldi Németh Szilárd rezsibiztos ellen Bangóné Borbély Ildikót. Az Együtt-elnök azért reagált hevesen a hírre, mert ez azt jelenti, hogy az ellenzéki szavazatok megoszlása miatt biztosan elveszíti esélyét a mandátum megszerzésére Szabó Szabolcs, aki 2014-ben közös baloldali jelöltként legyőzte a Fidesz-alelnököt ebben a körzetben.

Bangóné csattanhat Németh Szilárddal Csepelen
Mi jöhet még a baglyos vízió és a kosztümcsata után?

Juhász – egyebek mellett – azt írja, hogy Molnár Gyula, a szocialisták elnöke egyszerűen nem válaszol azokra az üzenetekre, amelyekben arra kéri, tárgyaljanak az egyéni választókerületekről annak érdekében, hogy egy baloldali jelölt álljon szemben a fideszes ellenféllel minden körzetben. Juhász Péter úgy gondolja: ha a szocialisták nem törekednek a megállapodásra, akkor az világossá teszi, hogy a Fidesz érdekében politizálnak, rendszerszinten együttműködnek a kormánypárttal. Az Együtt vezetője azzal zárja gondolatait, hogy ha az MSZP nem hajlandó megállapodni a koordinációról, akkor azt pártja tudomásul veszi, és

jó szívvel indulunk rá a Fidesz MSZP színekben indított jelöltjeire

A sikeres ellenzéki politikusokat akarja kicsinálni az MSZP?Kinek az érdeke ez, ha nem a Fideszé?Tegnap jelent meg a…

Közzétette: Juhász Péter – 2018. január 7.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik