Belföld

Milliókkal húzta le diákjait a kecskeméti tanárnő

Többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt állítanak bíróság elé hamarosan egy kecskeméti tanárnőt, aki az adatok szerint eltüntette a diákok külföldi kirándulására beszedett milliókat. Az ügyben most emeltek vádat, és ha az ügyészségen múlik, az egyébként büntetlen előéletű pedagógus börtönbe megy.

A vád szerint a 48 éves tanárnő anyagi gondokkal küzdött, amikor 2016 tavaszán meghirdette a hatnapos franciaországi kirándulást az iskolában. A 45 ezer forintos részvételi díj az útiköltségen felül magában foglalta a szállodai elhelyezést, félpanziós ellátást, a belépődíjakat és sétahajókázást a Szajnán. A vádlott azzal magyarázta a kedvező összeget, hogy jelentős előfoglalási és diákcsoport kedvezményt tud érvényesíteni, továbbá sok éves utazásszervezési tapasztalatának hála vannak kapcsolatai.

Az utazásra 213-an jelentkeztek, többségük vagy az iskolában adták oda a pénzt, vagy átutalták arra a számlaszámra, amit a pedagógus megadott.  2016. október 5-én a nő az intézményben még tartott egy tájékoztatást a diákoknak, ahol elmondta egyebek mellett azt is, hogy lefoglalta a buszokat és a szállást.

A csoport október 31-én indult volna el, ám a vádlott előző este e-mailben lemondta az utazást arra hivatkozva, hogy öt jelentkező adatlapját nem kapta meg, emiatt nem tudta érvényesíteni a diákcsoport kedvezményét. A valós ok azonban az volt, hogy nem szervezte meg az utat, nem foglalt buszt és szállást.  A kirándulás lemondása után a jelentkezők találkozót szerveztek a vádlottal és kérték, hogy bizonylatokkal igazolja a buszrendelést és a szállodai foglalásokat. Akkor a tanárnő azt állította, hogy egy budapesti cégtől bérelt buszokat, majd később a becsapottaknak egy hamisított bizonylatot is elküldött e-mailben, hogy elhitesse, a busztársaság felé két részletben átutalta volna az utazás díját. A szálláshelyekről is kiderült, hogy a pedagógus valójában egyikben sem foglalt szállást. A tanárnő az elmaradt utazás után még hetekig hitegette a pórul járt diákokat, hogy visszafizeti a pénzt, de ez nem történt megkülönböző kifogásokra hivatkozva, például, hogy a szállodák még nem utalták vissza a pénzt, illetve nem jelentette be a nagy összegű készpénzfelvételt vagy éppen rosszulléttel küzd.

A pedagógus 136 diáktól összesen 9 millió 171 ezer forintot vett át, az összeget – két kivétellel – nem térített meg.

Az ügyet a Kecskeméti Járásbíróság tárgyalja majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik