Videó

Kettészakadt a falu a választás után

Pusztahencse, az alig ezer lelket számláló Tolna megyei község azért került a hírekbe, mert az időközi választás után a település kettészakadt. Az egykori képviselő, Bán István, miután feloszlatta a képviselő-testületet, elindult a polgármeteri székért, amit szűk többséggel el is nyert. Az addigi polgármester, Iker Ibolya, azzal vádolta meg Bánt, hogy ötezer forintot kínált a szavazatokért. Helyben elutasították Iker kifogását, a területi választási bizottság viszont a voksolás megismétlését írta elő. Ez ellen Bán fellebbezett, így a Pécsi Ítélőtábla elé került a kereset. A bíróság pénteken úgy döntött, hogy meg kell ismételni a pusztahencsei időközi polgármester-választást. Igaz, a szavazatvásárlással kapcsolatos panasz későn érkezett meg, azt viszont megállapította az ítélőtábla, hogy Bán és több támogatója a szavazóhelyiség közelében kampányolt, ami tilos. Elmentünk a településre, hogy megkérdezzük a helyieket, mit gondolnak a kialakult helyzetről. És beszéltünk a Momentum által támogatott Bánnal is, aki azt mondja: a megismételt választáson simábban fog győzni.
Legfrissebb videók
Olvasói sztorik