Belföld

Nulla forint jutalmat kapnak karácsonyra a klebersberges tanárok

Míg Trócsányi László igazságügyi miniszter 200 ezer forint értékű Erzsébet-utalvánnyal jutalmazta meg magát, a Klebersberg Központhoz tartozó iskolák dolgozói idén sem számíthatnak egyetlen fillér jutalomra sem karácsony előtt, miközben a gazdasági tárca fenntartásában működő szakgimnáziumok és szakközépiskolák minden munkatársának jut valamilyen ajándék.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus szakszervezetének elnöke a Hír TV-nek elmondta, a szakképzési centrumok, akárcsak a tankerületi centrumok, tankerületi központok önálló gazdálkodásúak, ők ezt kigazdálkodták, ellenben a Klebelsberg Központhoz tartozó egyetlen tankerületről sem tudnak, ahol ilyen, vagy bármilyen jellegű jutalmat osztottak volna.

Ez semmiféle képen sem helyes, hiszen a nagy államosítás, amit mi annak nevezünk, az új köznevelési törvénynek az életbeléptetésével pont azért indult, hogy ilyen ne következhessen be

– mondta Mendrey.

Az egyik borsodi szakgimnáziumban például a dolgozók, azaz nem csak a pedagógusok, novemberben 56 ezer forintnyi élelmiszerutalványt kaptak, decemberben pedig 80-90 ezer forint jutalomban lesz részük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik