Belföld

Felmentették az alvó nővérét késsel összekaszaboló abádszalóki fiút

Felmentette a Szolnoki Törvényszék azt a fiút, aki egy tavaly nyári reggelen abádszalóki házukban többször arcon és tarkón szúrta alvó nővérét. A fiatalt védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolták, de büntethetőséget kizáró okból, vagyis  kóros elmeállapota miatt elrendelték a kényszergyógykezelését.

Az eset 2016. június 27-én reggel 8 óra körül történt. A fiatal nő hason fekve aludt, amikor az akkor 17 éves öccse bement a szobájába és egy hozzávetőlegesen 30 centiméter hosszú késsel többször tarkón, illetve arcon szúrta és ököllel is megütötte. Mindezt csak azután hagyta abba, amikor a szomszéd helyiségben tartózkodó idősebb  testvére átrohant és rákiabált öccsére, hogy hagyja abba, amit csinál. Ezután a zavarodott fiú a szobájába zárkózott, és egy késsel próbálta megölni magát. A fiatal nő túlélte a támadást, de arcán és tarkóján 8 napon túl gyógyuló szúrt, metszett sérüléseket és szintén súlyos szemüregcsont- és csuklótörést szenvedett.

A vádlott szintén életben maradt, de saját nyakán és bal csuklóján megsebesítette magát, de csak könnyebben.

Az ügyben idén februárban emelt vádat a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség, amely vádiratában a fiú felmentését és kényszergyógykezeléséének elrendelését indítványozta.
A Szolnoki Törvényszék kevesebb mint tíz hónappal később, most hétfőn hozott jogerős ítéletet az ügyben. A döntés szerint

a vádlott súlyos személyiségzavara elérte a kóros elmeműködés szintjét, amely képtelenné tette őt cselekménye következményeinek a felismerésére, illetőleg arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjen, ezért a bíróság a vádlottat felmentette az ellene emelt vád alól. Figyelemmel azonban arra, hogy a bíróság álláspontja szerint tartani kell attól, hogy a jövőben is hasonló, erőszakos cselekményt fog elkövetni, a vádlott kényszergyógykezelését rendelte el.

A fiút az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kezelik majd, történik. Az intézkedés határozatlan tartamú.

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik