Belföld

Büntetés után pályázatot nyerethetnek Orbán bizalmasával

Csaknem 80 ezer budapesti villanyoszlopon reklámozott úgy az Esma Zrt., Garancsi István cége, hogy azt nem tehette volna.  A másfél éven át tartó törvénytelen használatért 132 millió forintra (plusz áfa plusz kamatok) büntette a Fővárosi Közgyűlés az Orbán Viktor bizalmasának számító vállalkozó cégét.

Az esetről a Magyar Nemzet számolt be, és érezhetően kevesli az újság a büntetést, de nem állítják arányba azt, az Esma által másfél év alatt realizált profittal. Mindenesetre havi kevesebb, mint 10 millió forint valóban nem tűnik soknak 80 ezer reklámfelületért. Főleg úgy, hogy jogtalan az oszlopok használata.

A történetnek itt nincs vége, ugyanis a főváros pályázatot ír ki a villanyoszlopokra helyezhető, úgy nevezett elefántfülekre. Az öt évre szóló, kizárólagosságot biztosító pályázaton jó eséllyel indulhat az Esma.

Legalábbis a Közgyűlés ellenzéki képviselői azt állítják, hogy a pályázatot Garancsiékra szabták. Tokody Marcell (Jobbik) szerint „pitiáner” összegű büntetés után most lepasszolják az üzletet az Esmának, miközben éppen hogy ki kellene zárni a céget a közbeszerzésből, mert százmilliókra rúgó bevétel kiesést okoztak már eddig is Budapestnek az éveken át tartó törvénysértéssel.

Szeneczey Balázs fideszes főpolgármester-helyettes szerint legalább 3-4 cég indulhat a pályázaton.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC – Rosenborg mérkõzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik