Belföld

Ezért nyomja Orbán a morális pánikgombot

A Tárki szívesen segítene, ha megkapná az adatokat, korrekt tanulmányt készítene.

A Népszavának azt mondja Sik Endre, hogy a magyarok egymást sem szeretik, pesszimisták, gyanakvóak, sok a félelem bennük, ezért hat a kormány gyűlöletkampánya. Szociológusként régóta méri az idegenellenességet, ez mindig magasabb volt más országokhoz képest, most pedig folyamatosan nő.

Mindenkiben van bestia, mindig is bennünk volt. Erre épült rá a civilizáció, amely a bestiát kordában tartja. Nem egyforma azonban a civilizáció védőmáza, sem az emberekben, sem a kultúrákban. Vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy a magyarokban több barbárság maradt meg, mint más népekben.

Az ELTE Társadalomtudományi Karának professor emeritusa emlékeztet rá, hogy az antropológia jól ismert fogalma, az erkölcstelen családközpontúság.

Tehát fontos a család, de ami azon kívül van az egyáltalán nem. Más erkölcsi szabályok érvényesek „ránk” és „rájuk”. Ez tipikusan barbár dolog és erős a magyar társadalomban.

Orbán Viktor ráérzett, hogy a magyarok a hagyományos családfői modellben hisznek, ebben valóban konzervatívak. A 2014-es választás után, a netadó elleni tüntetések idején a Fidesz népszerűsége csökkent, Orbán agytrösztje, tanácsadója felismerte, hogy az visszaszerezhető, ha rájátszanak az eleve erős idegenellenes érzületekre. Bejött, ezért folytatják. Sik Endre szerint a morális pánik is ismert a szakirodalomban, nem egyedi, hungarikummá azért vált, mert a hatalom intézményesítette.

Orbán morális pánikgombja az igazi hungarikum 
Sik Endre, a TÁRKI vezető kutatója egészen egyedülállónak tartja, amit a kormány művel.

A letelepedési kötvényekkel érkezett tízezrek miatt azért nem háborodnak fel a magyarok, mert elfogadják, hogy van korrupció és nem is értik, mi az a letelepedési kötvény. A Soros-plakátot értik.

A morális pánikgomb csúcsa

A bestiát tömegkajával kell etetni, nem szereti a bonyolult sülteket.

 

A Tárki kutatója úgy véli, a sorozatos nemzeti konzultációk aláássák a közvélemény-kutatások egyébként is csökkenő hitelét. Ellenőrizhetetlen, a beérkezett válaszok nem a nép véleményét tükrözik, bár arra nem is kíváncsiak, így érdektelen, mennyi válasz jön be. Egy ezerfős reprezentatív mintán lehet következtetni trendekre. Az maximum 4 millió forintba kerül.

Ehhez képest ennyi pénzt elkölteni, bár a csókosoknak ez bevétel, a morális pánikgomb csúcsa. Ráadásul csak százalékokat közölnek, jobban is lehetne ezt elemezni.

Sik Endre szívesen elemezné, ingyen. Ha a Tárki megkapja az adatokat, ők csinálnak belőle egy korrekt tanulmányt. Azért szeretné az adatokat, mert neki, mint kutatónak kutya kötelessége felajánlani a segítségét a magyar társadalom megismeréséhez.

2 301 463 – a Fidesz szerint ennyien vettek részt a Soros-tervről szóló konzultáción
Majdnem minden negyedik magyar. És ez a szám egy kicsit még nőhet is.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik