Belföld

Újra tibeti zászlóval akart tiltakozni, újra ott volt féltucat rendőr

Ismét megakadályozták, hogy a kínai kormányfő látogatása ellen akciózzon.

A Klubrádió beszámolója szerint a rendőrök már várták Hendrey Tibort, aki újra tibeti zászlóval akart tiltakozni a kínai miniszterelnök budapesti látogatása ellen. Ahogy vasárnap, ma sem engedték a Tibetet Segítő Társaság alapító elnökének, hogy felemelje a zászlót és nemcsak őt, hanem a rádió riportét is igazoltatták.

Ideges rendőrök vetették rá magukat a Tibetért tiltakozó férfira Budapesten
Nyolc éve még fontos volt a Fidesznek, hogy lehessen tüntetni a kínai megszállás ellen.

A férfi amint kiszállt a kocsijából, 6-8 készenlétis rendőr körbefogta és igazoltatta, majd arra kérték, ne vegye elő a tibeti zászlót.

Valószínűleg figyelték, mert a riporter hallotta, amint az egyik rendőr azt mondta:

megvan az emberünk.

Hendrey Tibor igazoltatása éppen addig tartott, amíg a kínai delegáció konvoja elhaladt, így nem tudott tiltakozni a tibeti zászlóval, de párszor odakiabálta:

Free Tibet!”

A Klubrádió riportere, Galavits Patrik nem lehetett annyira veszélyes, tőle „csak” négy készenlétis rendőr kérte el a személyi igazolványát, de az nem közölték, miért éppen őt ellenőrizték. Amikor elhaladt a kínai konvoj, a rendőrök elmentek az Andrássy útról.

Mint korábban megírtuk, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) egymillió, illetve félmillió forint nem vagyoni kártérítést fizetett, mert két tibeti aktivistának 2012-ben, a kínai miniszterelnök-helyettes látogatásakor, megsértette a véleménynyilvánításhoz fűződő jogát. 

 

Jogszerűtlenül akadályozta a rendőrség a tibeti zászló lengetését
„Véleménykifejezés van, botrány, balhé nincs” – mondta Orbán Viktor a hat évvel ezelőtti kínai miniszterelnöki látogatáskor, és a helyzet azóta csak rosszabb lett.
Cinikusan tért ki a válaszadás elől Balog Zoltán
Arról kérdezték, hogy ha ő 2008-ban lengethetett Tibet-zászlót, akkor más most miért nem tehette meg.

Kiemelt fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik