Belföld

Másfél éve még kellettek a kormánynak az állatvédők

...most már azonban figyelembe se veszik a javaslataikat az állatvédelmi törvény átalakításakor.

Hatott a tavaly februári állatvédő tüntetés, mert az Igazságügyi Minisztérium úgy tűnt, hogy bevonja majd az állatvédőkből alakult munkacsoportokat a jogalkotási folyamatba, de ahogy a Zoom írja, nem így történt. A szervezetek, csoportok hiába írtak javaslatokat, nem kaptak érdemi választ.

Az állatvédelmi törvény három ponton fog várhatóan módosulni: egy állatkísérletekről szóló uniós irányelvet ültetnek majd át, a jövő januártól életbe lépő új eljárási kódexszel összefüggő módosításokat tesznek bele, valamint egy felhatalmazó rendelkezés kerül a törvénybe, ami alapján a kormány megalkothatja a kóborállat-rendeletet. Ezek már tavasszal is szerepeltek a javaslatban, de az állatvédők javaslatai, amik több más jogszabályt is módosítanának, nem.

Mindezek miatt Kajó Cecília, a módosításokért felelős munkacsoport vezetője még augusztus 2-án lemondott tisztségéről.

Kajó azt mondta a lapnak, mivel hamarosan véget ér a jogalkotási időszak és jönnek a választások is, esély sincs rá, hogy az állatvédők választ kapjanak a javaslataikra, nemhogy beépítsék azokat a jogszabályba. Kajó szerint „az állatvédelmi reform a kormányzat érdeklődése hiányában elmarad”. A kormány részéről viszont hallani olyan fenyegetést, hogyha a civilek miatt nem tudják elfogadni a módosítót, uniós kötelezettségszegési eljárás is lehet az ügyből.

Aki állatot kínoz, embert is ölhet - ezrek tüntettek a Parlament előtt
Állatot kínozni, megölni, megcsonkítani, magára hagyni, szaporítással vagy bármilyen más módon kihasználni, verekedtetni gyakorlatilag büntetlenül lehet. az állampolgárok jóérzésére van bízva a gerincesekhez való viszonyulás.

2016 tavaszán még az Igazságügyi Minisztérium kérte pedig a civileket, hogy dolgozzanak ki javaslatokat, most azonban abszolút nem akarják azokat beépíteni. Kajó azt mondta, idén, év elején és közepén sok államtitkár és osztályvezető mondta neki, hogy foglalkoznak a civilek javaslataival. Persze ezek az ígéretek mindig több állatvédő előtt hangzottak el, fölöslegesen.

Az Igazságügyi Minisztérium a Zoom megkeresésére azt felelte, a Földművelésügyi Minisztérium az illetékes. Ez a tárca pedig annyit felelt, hogy

A Földművelésügyi Minisztérium az állatvédelmi ernyőszervezetekkel együttműködve jelenleg is dolgozik újabb az állatvédelmet erősítő törvénymódosításokon, melyet széleskörű társadalmi egyeztetés után nyújt be az Országgyűlésnek.

(Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik