Belföld

Nemzeti konzultáció: agymosást és kamuszámokat emlegetnek

Egy jobbikos és egy LMP-s is nekitámadt az értelmetlen, pazarló, Soros-ellenes konzultációnak. Feljelentés is lett a dologból.

Rémhírterjesztés miatt feljelentést tesz Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője azon kormánytagok és fideszes politikusok ellen, akik szerinte aktív résztvevői a Soros-tervvel kapcsolatos „társadalmi agymosásnak”.

A politikus kedden azt mondta, a korábbi feljelentésére a Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI) hétfőn kapott, Soros György elleni feljelentését elutasító határozat után „Orbán Viktornak és a kormánynak egy hivatalos pecsétes papírja van arról, hogy hazudik” egy sokmilliárd forintnyi közpénzt felemésztő, hónapok óta tartó kampány során.

Tízmillió ember agymosása zajlik, és ennek egyszer s mindenkorra véget kell vetni

– jelentette ki a Jobbik szóvivője, aki riasztónak nevezte, hogy mintha visszafordíthatatlan társadalmi folyamatok indultak volna el, eddig ismeretlen fokú, emberek közötti gyűlölettel. Mirkóczki úgy fogalmazott: szerencsés történelmi fejlődésű országban egy ilyen eset után a kormány bocsánatot kérne, adott esetben a kampány kitalálóinak és lebonyolítóinak a politikai státusza is megszűnne. Hozzátette, egy ilyen államban az volna a minimum, hogy bocsánatot kérnek a társadalomtól „az egész hecckampányért”.

„Felpörgött” a konzultáció, ezért tolta ki a kormány a határidőt
Völner Pál szerint a sorosozó konzultációt kritizáló Hadházy, akit perrel is megfenyegettek, ócska kesztyűbáb.

Közölte, várhatóan még a héten megérkezik az Országos Rendőr-főkapitánysághoz a beadvány. Kérdésre válaszolva jelezte: ha az NNI nyomozást rendelt volna el korábbi beadványa ügyében, akkor kötelezettség elmulasztása miatt tett volna újabb feljelentést. A párt szóvivője megjegyezte, a rémhírterjesztés a Btk. szerint csak közveszély helyszínén valósítható meg, de szerinte ennek a kitételnek megfelel a migrációs válság.

Hadházy sunyulást sejt a számok mögött

Kizártnak tartja az LMP társelnöke, hogy hitelesek lennének a kormány által közölt adatok a visszaküldött nemzeti konzultációs ívekről. Hadházy Ákos kedden korrupciót is emlegetett a konzultációval kapcsolatban, mert azt feleslegesnek ítélte.

A politikus közölte, kikérik az elektronikus kitöltés lebonyolítására szerződött Idomsoft Zrt.-vel kötött megállapodást, a programcsomagot ugyanis Hadházy nyugtalanítónak ítélte, azt kijátszva szerinte bárki több száz ívet is kitölthet. Hadházy felidézte tapasztalatait, amiket az ívek feldolgozását végző társaságoknál szerzett csütörtökön, és komolytalannak nevezte mind a feldolgozást, mind a Fidesz védekezését, ami lényegesen több visszaküldött konzultációról szól.

Hadházy szerint irtózatosan nagy kamunak tűnik a konzultáció
Az LMP vezetői épp megtekintik az átláthatatlanul feldolgozott kérdőíveket, leveleket. Nyilvántartás nuku, az már kiderült.

A képviselő a helyszíneken tapasztaltak, valamint az ott dolgozók által elmondottak alapján mintegy 800 ezerre tette a visszaküldött dokumentumok számát. Azt mondta, ha a Fidesz érvelése igaz lenne – ez kedden már 1,9 millió visszaküldött ívről szólt –, a postán mintegy 1 millió ívnek kellett volna még vesztegelnie, ezt azonban sehogy sem bizonyították, őt pedig többszöri kérésére sem engedték be oda.

Kijelentette azt is, egy valódi kérdéseket tartalmazó konzultációnak lenne értelme, a jelenlegi azonban olyanokat tartalmaz, amelyekre épeszű ember csak egyféle választ adhat, vagyis az egész felesleges.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik