Belföld

Befenyítették Junckert, vegye el az uniós támogatásokat Magyarországtól Orbán miatt

Levélben figyelmeztetik az unió vezetőjét, csak a támogatások megvonása lehet az az út, ami legyőzi a korrupciót és a demokrácia rombolását Magyarországon.

Európai tisztviselők mentek neki Jean-Claude Junckernek azért, hogy itt lenne szerintük az ideje Magyarország megregulázásának. Azt szeretnék, hogy ne kapjon az ország uniós támogatást addig, amíg helyre nem állítja az alapvető demokratikus szabadságjogokat.

A november 23-i levél, amit a 24.hu is megszerzett, arra hivatkozott, hogy Magyarországon alig van sajtószabadság, az egyetemek elvesztették függetlenségüket, a civil szférát zaklatják és a fontos közintézmények élén fideszesek vannak. Eközben bizonyos üzleti és politikai körök kezébe kerülnek uniós források is, mialatt a kormány nem csatlakozott az uniós korrupcióellenes kezdeményezéshez.

A levelet itt elolvashatja.

Szerintük ráadásul a Fidesz az EU-források felhasználásával, az ezekből létrejövő fejlesztésekkel akarja megnyerni a 2018-as választásokat.

Még azt a Gajus Scheltema volt budapesti holland nagykövetet is idézik, akinek kemény szavai miatt Szijjártó Péter külügyminisztériuma diplomáciai háborút robbantott ki. Scheltema szavait azóta elítélte a holland külügy és béke honol (nagykövetcsere is volt), de a fő mondanivaló ezek szerint fennáll: nem finanszírozhat az EU egy korrupt rezsimet.

Minderre javasolják a következőt:

Egy átmeneti befagyasztás az, amit a helyzet igényel; minden támogatást vissza lehet és szabad állítani, amint az alapvető demokratikus szabadságjogokat helyreállítják és szembeszállnak a korrupcióval.

A levélírók szerint ez előfeltétele lehet az EU-támogatások folytatásának a kevésbé fejlett régiók számára 2020 után is, mivel sok a kétség most a források helytelen felhasználása miatt. Az Európai Bizottságnak (EB) kötelessége az unió pénzügyi érdekeinek védelme.

Az Európai Bizottságt szerint Magyarország 5,63 milliárd eurónyi támogatást kapott a sokat átkozott Brüssszeltől 2015-ben. Az állami beruházások 95 százalékát EU-s forrásokból finanszírozták ekkor.

Azt amúgy megjegyzi a levél, azok a támogatások továbbra is jöhetnének a leállítás után is, amiket a magyar kormány közbeiktatása nélkül, közvetlenül folyósít az EB. Az aláírók között van

  • Hans Eichel, a G20-as országcsoport egyik alapítója és vezetőjem korábbi német külügyminiszter,
  • Pascal Lamy, korábbi uniós biztos, a Jacques Delors Intézet emeritus elnöke,
  • Franz Fischler, korábbi uniós biztos és
  • Jannisz Paleokrasszasz, korábbi uniós biztos.

Ahogy korábban írtuk, nem először merül fel az uniós támogatások felfüggesztésének lehetősége, nem lenne meglepő a lépés. November 14-i cikkünkben arról írtunk, a 420 milliárd forintos víziközmű-tender miatt már kimondta az Európai Bizottság, hogy nem működik megfelelően a magyar ellenőrzés. Az auditorok ezért kutakodni fognak más szerződésben is (bár itt nem a demokrácia állapota miatt). Mint később megírtuk, négy konkrét ügyben a Lázár János vezette Miniszterelnökség is felmerült.

Lázár és minisztériuma a brüsszeli ellenőrök célkeresztjében
Csókos tanácsadók és píárcégek, a mindenkori kormány házibankja és egy sor útépítő cég közpénzes nyereményét vizsgálják ezen a héten az Európai Bizottság emberei. Rossz lehet a vége.

(via Euronews; Kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik