Belföld

Jövőre ismét nekifut az e-jegynek a BKV

Vitézy Dávidnak is finoman odapörkölt Dabóczi Kálmán, mert meg akarta mondani, mikor járjon a metró.

Az év egyik legnagyobb informatikai blamája volt a BKV e-jegyrendszerének kudarca. Azonban a tömegközlekedési cég nem adta fel, ezt bizonyították Dabóczi Kálmán vezérigazgató szavai is, amiket a TV2 I/I Azurák Csabával című műsorban mondott el.

A legfontosabb, hogy Dabóczi szerint már jövő tavasszal lehet majd a neten BKV-jegyet venni.

Elmondta, a BKK szakemberei hozzáférhetnek a T-Systems „újrahúzott” rendszeréhez, elkezdik a házon belüli teszteléseket, ezért még nincs pontos dátum az újraindításról. A tényleges rendszer teljes beindítását (hogy mobilunkat felmutatva, e-jeggyel is le lehessen jutni pl. a metróba) 2019-re teszi a vezér.

Beszélt a 3-as metró felújításáról is: a lezárt északi szakaszt 2019. január közepén lehet újra használni. A felújítást ugyan jövő év végére befejezik, de az engedélyeztetés és műszaki átvétel még időt vesz igénybe.

A metróvonalak meghosszabbított üzemideje Dabóczi szerint évi 60 millió forintba kerül. Azon is gondolkoznak, hogy egész éjjel járjon a metró, de előbb megvizsgálják az igényeket. Név nélkül Vitézy Dávidot is megemlítette, aki a Facebookján nemrég kardoskodott a metró hosszabb, éjjeli üzemideje mellett. Dabóczi szerint már régóta készítik elő ezt az újítást, így furcsa, hogy Vitézy pont a bevezetés előtt napokkal állt elő az ötletével.

BKK vezérigazgató az éjszakai mterókról

Ha van rá igény és a költségvetésben is akad hozzá pénz, akkor egész éjszaka járhatnak majd a metrók Budapesten – erről beszélt Dabóczi Kálmán a BKK vezérigazgatója. 22:55-kor kezdünk!

Közzétette: I/I Azurák Csabával – 2017. november 23.

Beszélt még a BUBI közbringarendszerről is, amit szerinte egyszerűsíteni kéne, a dugódíjjal pedig csak akkor értene egyet, ha az forgalomterelési eszköz lenne.

(Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik