Belföld

Ütközött, majd hátrahagyta sérült utasait a fiatal sofőr

Baleset helyszínére riasztották a rendőröket még múlt pénteken Debrecenben. Egy kocsi az esti órákban az Erzsébet utcán a Petőfi tér felől a Salétrom utca irányába haladt, ám – az eddigi adatok szerint – a sofőr egy jobbra ívelő kanyarban a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, ezért hajtott fel az úttest közepén lévő járdaszigetre, ahol kidöntött egy forgalomirányító jelzőlámpát, majd továbbhajtott és nekiütközött egy villanyoszlopnak.

A balesetben az egyik utas könnyű, a másik pedig súlyos-életveszélyes sérüléseket szenvedett. A sofőr a történtek után elmenekült a helyszínről – hátrahagyva társait.

Fotó: police.hu

Kiderült, a fiatal egy helyi autómosóból hozta el a kocsit a tulajdonos engedélye nélkül, ráadásul jogosítványa sincs. Miután a 23 éves autós megtudta, hogy a rendőrök keresik, feladta magát: hétfőn besétált a Debreceni Rendőrkapitányságra. S. Dávidot őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatását – tájékoztatott a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Fotó: police.hu

Egy másik sofőr is balesetet okozott Debrecenben, aki szintén engedély nélkül kötött el egy kocsit. Ő ugyan egyedül utazott a terepjáróban, de részegen vezetett.

Ütközött és tarolt egy részeg terepjárós Debrecenben
A férfi - aki munkahelyéről kötötte el a kocsit - villanyoszlopnak majd kerítésnek hajtott. A kocsit végül a tetejére borulva találták meg egy másik településen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik