Belföld

Simicska hiába akarna Gyurcsány-Vona kormányt

A DK elnöke kizárta a koalíciót a Jobbikkal.

Az ATV-ben Gyurcsány Ferenc azt mondta, feleségét behívták a NAV-hoz, ahová „teljes fegyverzetben” fog menni. A DK elnöke szerint az ügy, ami miatt Dobrev Klárát behívták, nem Czeglédy Csaba miatt fontos, hanem őmiatta, felesége a tájékoztatásnak eleget fog tenni, mert állampolgárként ezt kell tennie, de „kellemetlen perceket fog okozni”, mert elmondja az igazságot.

Czeglédy-ügy: Gyurcsány is fut a pénze után
Ők csak segítettek egy embernek, és rajta keresztül sok száz diáknak. Czeglédyt pedig nem tagadja meg.

A volt miniszterelnök kizárta, hogy pártja egy jobbikos jelöltet támogasson, de Mellár Tamás független jelöltségének támogatása megfontolandó, bár ezer kérdést felvet, mert azt sem szeretné, ha a parlament csupa független jelölttel lenne tele.

Mellár Tamás egyedül szállna szembe a Fidesszel
A teljes ellenzék támogatásával, függetlenként állna ki a kormánypárti jelölttel szemben.

Független képviselőnek lenni „a szegények kenyere”, amit ő pontosan tud, hiszen pár éve már az. Szerinte a DK, az Együtt és a Momentum programjai között nincs nagy különbség.

Gyurcsány Ferenc azokra a felvetésekre is reagált, amelyek szerint a Vona-Gyurcsány páros kormányzásán dolgozna Simicska Lajos.

Én ezt kizártnak tartom

– válaszolt a Jobbikkal való koalíció kérdésére. A DK elnöke szerint, amit ők gondolnak a világról, „az egy emberi világ”, miközben Vona Gábor pártjának tagjai „uniós zászlót égetnek, embereket listáznak”. Gyurcsány azt nem zárta ki, hogy ugyanazok keresték meg Vona Gábort az Orbán Viktor állítólagos külföldi bankszámláiról szóló dokumentumokkal, akikkel ő is tárgyalt, neki is mondták, hogy ha nem jön létre az üzlet, eladják másnak a dokumentumokat.

Vonát is keresték Orbán svájci bankszámláival
Gyurcsány Ferenchez hasonlóan a Jobbik elnökének is el akarták adni a dokumentumokat. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik