Belföld

Költségvetési csalás a webáruháznál – Két embert lecsuktak

Elrendelte a bíróság a napokban – egy ismert internetes webáruházat üzemeltető céggel kapcsolatban – két ember előzetes letartóztatását. Őket különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják egyebek mellett.

Az ügyészség arra hivatkozott, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén megnehezítenék, illetve meghiúsítanák a bizonyítási eljárást valamint esetükben fennáll a bűnismétlés veszélye is. A védőügyvédek azonban arra hivatkoztak, hogy a nyomozás több mint egy éve folyamatban van, a november 14-i akcióban több száz nyomozó dolgozott, hatalmas mennyiségű iratanyagot foglaltak le, ezért a továbbiakban védenceiknek már nincsen reális lehetősége arra, hogy az eljárást bármilyen módon meghiúsítsák, és ezt korábban sem próbálták meg. Az ügyészi indítványban szereplő cégek az ügyben nem érintett gazdasági társaságoknak is szállítottak, a gyanúsítottak nem bűncselekmények elkövetéséből éltek.

A védők az ügyészi indítvány elutasítására, illetve enyhébb kényszerintézkedés elrendelésére tettek indítványt, ám a bírói végül előbbit találta megalapozottnak.

A gyanú szerint a magyarországi webkereskedelem egyik ismert webáruháza mögött álló cég a webáruházon keresztül értékesített árukat egy cégláncolaton keresztül úgy szerezte be, hogy az EU területéről származó, és belföldön értékesített áruk után az általános forgalmi adót nem vallották be, illetve nem fizették be. A gyanúsítottak a cégláncolat működtetésében és irányításában vezető szerepet játszottak. Ezt a nyomozás jelenlegi szakaszában kivonatos jelentések, házkutatásról és lefoglalásról készült jegyzőkönyvek, valamint egyéb okirati bizonyítékok támasztják alá.

A nyomozó hatóság november 14-én nagyszabású akciót kezdett meg az ügyben érintett cégeknél – a nyomozás még folyamatban van.

A NAV egy külföldi tulajdonú webáruháznál razziázott Budapesten
A bűnszervezet tagjai ellen 4,5 milliárd forint összegű költségvetési csalás miatt folyik a nyomozás.

A bíróság álláspontja szerint az ügy jelenlegi szakaszában a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén elsősorban a tanúk befolyásolásával, illetve az ügyben érintett személyekkel egyeztetve a bizonyítási eljárást veszélyeztetnék. Ez attól függetlenül megállapítható, hogy a nyomozás már 2016 szeptembere óta folyik, ugyanis az eljárás meghiúsításának a veszélye nyilvánvalóan csak akkor állhat fenn, amikor a gyanúsított már tudomást szerez arról, hogy vele szemben büntetőeljárás indult.

A gyanúsítottak korábban olyan cégeknél voltak bejelentve, amelyek a büntetőeljárásban érintettek és feltehetőleg bűncselekmény elkövetéséhez használták őket, így a nyomozás jelenlegi adatai szerint nem volt legális jövedelmük, hanem elsősorban bűncselekményből szerzett haszonból éltek. Az egyikük büntetett előéletű, és a jelen eljárás tárgyát képező bűncselekményeket felfüggesztett börtönbüntetés és pártfogó felügyelet, valamint további két büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

A végzés nem jogerős – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék hétfőn.

Mall.hu: a cég ellen nem indult büntetőeljárás

A Mall.hu-t üzemeltető cég, vagyis az Internet Mall Hungary Kft. ellen nem indult büntetőeljárás; a vállalkozás minden rendelkezésére álló jogi eszközt igénybe vesz, hogy mielőbb visszaállítsa a magyarországi raktára normál működését és a megrendelt árukat kiszállítsa – közölte a cég. A Fővárosi Törvényszék hétfőn közölte, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt két ember előzetes letartóztatását rendelték el előző csütörtökön, egy ismert webáruház ügyében. A nyomozás még tart, a végzés nem jogerős. A Mall.hu közleménye hangsúlyozza: az ügyészségi közleményben szereplő két letartóztatott a Mall.hu-t üzemeltető Internet Mall Hungary Kft.-hez semmilyen formában nem köthető. Ez a két ember a múlt heti, több tíz céget érintő országos razzia során került a hatóság látókörébe. Az ügyben ismereteik szerint egyetlen olyan gyanúsított van, aki a Mall.hu-t üzemeltető cég munkavállalója, aki a nyomozás jelenlegi szakaszában rendelkezésre álló jegyzőkönyvek szerint az elkövetési érték elenyésző részével terhelt, és szabadlábon védekezik – írták. Kiemelik, hogy az Internet Mall Hungary Kft. semmit nem tudott a nyomozó hatóság feltételezéséről, arról, hogy a gyanúsítottakhoz köthető beszállítók az árukat egy cégláncolaton keresztül úgy szerezték be, hogy az unió területéről származó, és belföldön értékesített áruk után az áfát nem vallották be. A vállalatot az eljárásban nem szembesítették egyetlen olyan adattal sem, mely ezt az állítást cáfolná. A feltételezett bűncselekmény elkövetése során a kft. sem termékhez, sem pénzhez nem jutott. A közlemény szerint a kft. működését nemzetközi könyvvizsgáló cégek auditálták, jogszerűen és transzparensen tevékenykedik, és sokkal inkább áldozata, mint haszonélvezője az esetlegesen megvalósított bűncselekménynek. A Mall.hu Magyarországon 12 éve van jelen. A cég közleményében azt írták: a webáruház fennakadás nélkül működik, a vevők jelenleg is vásárolhatnak. Hozzátették: a cég továbbra is mindenben együttműködik a hatóságokkal, hogy a nyomozást a lehető leghamarabb megnyugtatóan lezárhassák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik