Belföld

Élettársa három lányát molesztálta a szabolcsi férfi

Első tárgyalását tartja a Debreceni Ítélőtábla egy nyírbátori férfi ügyében, aki a vád szerint élettársa több lányát is molesztálta. A törvényszék idén nyáron a nevelőapát folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette és kiskorú veszélyeztetése bűntettéért, mint különös visszaesőt tizenkét év fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy nem bocsátható feltételesen szabadlábra. A döntés nem emelkedett jogerőre, ugyanis az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig felmentésért fellebbezett.

A férfi élettársának öt gyermeke született két házasságból, akiket együtt neveltek Nyírbátorban. A kapcsolat megromlott, mert a férfi ivott. Ilyenkor általában veszekedett, és nem egyszer bántalmazta is párját, olykor ráadásul a gyerekek előtt. Az asszony többször a szomszédokhoz menekült és csak azután ment haza, hogy a vádlott kijózanodott. Bár féltek a férfitól, a nő ritkán hívott rendőri segítséget.

A vádlott 2006 nyarán kezdte szexuálisan zaklatni élettársa legidősebb lányát – egészen 2011 tavaszáig. A gyerek nagyon szégyellte magát és rettegett nevelőapjától, ezért nem mert beszélni arról, mi történt vele. Ahogy 18 éves lett, elköltözött otthonról.

A férfi így 2011 augusztusától éveken át az asszony másik, akkor 11 éves lányát kezdte szexuálisan zaklatni. A gyerek – hasonlóan nővéréhez – nem mert szólni senkinek, azt hitte ő a hibás azért, ahogy a nevelőapja viselkedik vele.

2013 nyarától a nevelőapa már az élettársa egy másik lányához is közeledett, aki akkor 15 éves volt. A szexuális molesztálás éveken át tartott. A kamasz félni kezdett, édesanyját is féltette, hiszen többször végignézte nevelőapja agresszív viselkedését.

2015 augusztusában a két kisebbik gyerek annak hallatára, hogy a nevelőapjuk hazatér Németországból, sírva mesélték el egymásnak az éveken át őket ért sérelmeket, majd megállapodtak abban, hogy mindent elmondanak anyjuknak. Két nap múlva az asszonnyal együtt bejelentést tettek a rendőrségen. Miután minderről értesítették a külföldön élő nővérüket, ő is beszámolt családtagjainak a vele történtekről.

A vádlott mindent tagad.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik