Belföld

Újabb balhézó fradisták kaphatnak nyomkövetőt

Újabb balhézó fradisták kaphatnak nyomkövetőt. Az ügyészség a napokban elfogott tizennyolc garázda közül kilenc esetében indítványozták lakhelyelhagyási tilalom, azaz a legenyhébb kényszerintézkedés elrendelését – de a már említett technikai eszköz viselése mellett. Egyébként őrizetbe a gyanúsítottak közül tízen kerültek.

Az ügyészség azért döntött így, mert álláspontja szerint fennáll a  szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye is. Emellett indítványozták, hogy a bíróság – a kényszerintézkedés idejére – tiltsa el mind a kilenc embert a sportrendezvények látogatásától. Erről kedden döntenek.

Emlékeztettek: a jelenlegi adatok alapján a gyanúsítottak a Ferencvárosi Torna Club futballszurkolói közösség tagjaiként vettek részt a Groupama Arénában 2017. november 04-én megrendezett FTC-DVSC férfi, NB1-es futballmérkőzésen. A megalapozott gyanú szerint a mérkőzés szünetében a gyanúsítottak egy kb. 30-50 fős csoport tagjaként – többen az arcukat különböző módon eltakarva – rátámadtak a két férfira, bántalmazták őket. Egyiküknek könnyebb, a másiknak viszont súlyos sérüléseket okoztak.

Az időközben elkészült orvos szakértői vélemény szerint, a súlyosan megsérült férfi tekintetében maradandó fogyatékosságot okozó sérülés reális esélye is fennállt, ennek elmaradása kizárólag a véletlennek köszönhető. Ennek megfelelően a korábbihoz képest súlyosabb minősítés állapítható meg, nevezetesen maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntett kísérlete.

– tudtuk  meg a Fővárosi Főügyészségtől csütörtökön.

A rendőrség szerda délelőtt számolt be arról, hogy újabb verekedőket azonosítottak és fogtak el. Az ügynek mostanáig csak két gyanúsítottja volt, kedden újabb tizennégy ember „csatlakozott hozzájuk”, további négy ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki. Délután már arról tájékoztattak, hogy hárman közülük jelentkeztek, és végül a negyedik férfi is feladta magát.

A korábban elfogott két gyanúsított is nyomkövetőt kapott, illetve lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el velük szemben.

(Kiemelt fotó:MTI/Szigetváry Zsolt)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik