Belföld

Recski csecsemőhalál – újabb elmeorvos vizsgálja az apát

Tárgyalási napot tartott az egri törvényszék hétfőn a recski csecsemő ügyében.  A nyomozás alatt beszerzett elmeorvos és orvosszakértői véleményt készítő két szakértőt hallgatták meg, akik az apát vizsgálják, aki a vád olyan durván bántalmazta féléves kisfiát, hogy a gyerek belehalt a koponyacsonttörés következményeibe. A védelem kérte,  rendeljenek ki új szakértőt, hogy kiderítse: a gyermeket leejtették vagy bántalmazták, vagyis, hogy baleset vagy szándékos támadás történt.

A bíróság  úgy döntött, elrendeli a vádlott ismételt elmeorvosi vizsgálatát, emellett mindkét – a kislány és a kisfiú sérelmére elkövetett – bűncselekménnyel kapcsolatos egységes  elmeorvos-szakértői véleményt is bekérnek. Azután tartanak újabb tárgyalási napot az ügyben, hogy ezek elkészültek.

Az apát a Heves Megyei Főügyészség halált okozó testi sértés bűntettével és gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés vétségével vádolja. Eszerint a halálos bántalmazás estéjén – 2016 júniusában – az apa, élettársa és a kisfiuk egy ágyban aludtak el. Éjjel a baba folyamatosan sírt, emiatt az akkor 21 éves fiatalember elveszítette türelmét.

Nagy erővel megrázta kisfiát, aki a kályhához ütődött a feje. Ezután elaltatta a picit és ő is lefeküdt. Hajnali 3 óra körül a pici rosszul lett, ezért szülei egy órával később az orvosi ügyeletre vitték, ott azonban már nem tudtak segíteni rajta.A másik vádpont szerint csaknem pontosan egy évvel korábban, 2015. június 12-én a nagyobbik gyermek, vagyis a pár közös kislánya is megsérült: az apa óvatlansága miatt kicsúszott a takaróból, 70-80 centiméter magasságból a földre esett és beütötte a fejét. A fiatalember erről nem beszélt élettársának. A gyermeket csak két nappal később vitték mentővel az intenzív osztályra. Kiderült, hogy a kislány koponyacsonttörést szenvedett, ami életveszélyes sérülésnek minősül. A sérülés maradandó fogyatékosságot is okozott az ügyészség  szerint.

A per áprilisban kezdődött, akkor az apa azt mondta, nem tartja magát bűnösnek, a vádban szereplő cselekményt nem követte el. Kijelentette, hogy a korábbi vallomásait nem tartja fenn és semmilyen kérdésre nem hajlandó válaszolni.

A szülők egymásra mutogattak a bíróság előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik