Belföld

Radikalizálódik az MSZP volt alelnöke

Radikális Európai Demokraták (RED) néven indít új mozgalmat Ujhelyi István az MSZP EP-képviselője. A RED-ből nem lesz párt, hanem a jövő évi választásokig és utána is mozgalom marad, ugyanis ahogy Ujhelyi mondta:

Sem fél, sem egy, sem tíz százalék megszerzéséért nem akarok beszállni az együttműködni képtelen ellenzéki pártok sorába.

Ujhelyi a Facebookon jelentette be a mozgalom elindítását. Azzal magyarázta lépését, hogy jogosan elégedetlenek a választók az ellenzéki pártok teljesítményével, „nem engedhetem meg magamnak, hogy csak morogjak.”

A RED-ben „barátaim, kollégáim, fiatal szakértők, civilek és politikusok” vesznek részt Ujhelyi elmondása szerint, de konkrét neveket nem említett a politikus, aki egyébként Botka László visszalépése után lemondott MSZP-alelnöki posztjáról.

Ujhelyi hosszan idézte fel kormánypárti politikusok – Orbán Viktor, Lázár János, Kövér László, Kovács Zoltán –mondatait, amelyek szerinte mind azt mutatják, hogy a miniszterelnök ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Az MSZP-s azt mondta, „helyzet van”, ezért radikális választ kell adni a problémákra. Hogy mik lesznek ezek, azokat nem árulta el. Azt bizonygatta, hogy új mozgalmával mindent megtesz, hogy Magyarországot az EU-n belül tartsa.

Az EP-képviselő szerint „őrült beszéd” a Brüsszel ellenes retorika, és az is, hogy ki kellene lépni az EU-ból. Szerinte az Unión kívül nincs élet, azt mondta ez a szervezet a béke, a  biztonság és a stabilitás záloga.

Nem tagadta, hogy az EU komoly külső és belső kihívásokkal is szembenéz, de szerinte ha szétesne az Unió, akkor a nacionalista populizmus győzedelmeskedne, és akár háborúk is jöhetnek.

Az MSZP-s politikusnak nem ez az első hasonló kezdeményezése, szeptember elején EU-párti chartát kezdett szervezni.

EU-párti chartát szervez egy MSZP-s EP-képviselő
Ellenzéki euro-chartát szervez Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, nehogy kilépjünk az Unióból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik