Belföld

EU-párti chartát szervez egy MSZP-s EP-képviselő

Ellenzéki euro-chartát szervez Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, mert szerinte egyértelmű, hogy az Orbán-kormány kifelé vezeti az Unióból Magyarországot. A charta célja, hogy mutassák az EU felé, hogy az országban vannak olyan politikai erők, akik a szorosabb európai integráció hívei.

A nyitóesemény a következő hetekben várható a Gulyás Márton-féle Közös Ország Mozgalom által üzemeltetett Agorában. Ide a Fidesz-KDNP-n kívül minden párt kapott meghívót, amelyiknek legalább egy képviselője van a parlamentben.

Ujhelyi azzal indokolta a két jobboldali párt kihagyását, hogy azok nem válaszoltak szeptember 1-én küldött levelére, amelyben két dologról érdeklődött:

  • Szeretnék-e az euró jövőbeni bevezetését?
  • Egy kétsebességes Unióban fontosnak tartják-e azt, hogy a magországokhoz tartozzon Magyarország.

A Jobbik nem meghívását azzal is magyarázta Ujhelyi, hogy szerinte a párt még mindig EU-ellenes.

Az MSZP-s arról is beszélt egy háttérbeszélgetésen, hogy az eurozóna országai mellett Csehország, Románia és Bulgária is jelezte, hogy a szorosabb integráció hívei. Szerinte Magyarország mellett csak a lengyel kormány maradna ki ebből a körből.

Ujhelyi szerint ezért minden erővel küzdeni kell azért, hogy Magyarország ne szoruljon ki az EU-ból, ezért is szervezkedik. Azt is elmondta, hogy azt látja Brüsszelben, hogy már a Néppárton, a Fidesz uniós pártcsaládjában is egyre inkább Orbánék ellen fordult a közhangulat, amit szintén rossz előjelnek tart az országra nézve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik