Jól járhattak azok a kormányhivatalnokok, akik nyár közepén részt vettek az óriásplakátok összeírásában, írja a Népszava „biztos forrásaira” hivatkozva.
A lap értesülései szerint
a kormányhivatalokat felügyelő Miniszterelnökség viszont cáfolta a hírt.
A lap forrásai ettől függetlenül állítják, több hivatalnoknak már át is utalták a pénzt az októberi fizetéssel együtt.
Július közepén a Fidesz-Jobbik plakátháború újabb fejezeteként a kormányhivatalok dolgozóinak lajstromba kellett venni az óriásplakátokat. A Miniszterelnökség a „településkép védelméről” szóló törvényre hivatkozott, igaz, ez nem írta elő a plakátok regisztrációját, ráadásul a kormányhivatalok már a rendelet megszületése előtt cselekedtek.