Belföld

Élőben közvetítette a kamera a pécsi betörést

Vádat emeltek egy budapesti férfi ellen, aki 2017 tavaszán ismeretlen társával betört két pécsi lakásba, azonban az egyikben működő biztonsági kamera rögzítette a bűncselekményt. Ráadásul felelnie kell közokirat-hamisítás miatt is, mivel az intézkedő rendőröknek egy hamis szlovák jogosítvánnyal igazolta magát, illetve csak próbálkozott.

A tolvajpáros 2017 áprilisában azért utazott Budapestről Pécsre, hogy betörésekből szedjék meg magukat. Egy társasházi lakásba jutottak be először, és fényképezőgépeket illetve egyéb műszaki cikkeket loptak el. Ezután célba vették a szomszéd lakást is, ahol ékszereket és egy drága karórát zsákmányoltak.

Nem sejtették, de a betörést érzékelte az első lakásban a  már említett működő biztonsági rendszer, amely értesítést küldött a tulajdonosnak, aki így a munkahelyi számítógépén nézte végig, ahogy a két férfi felforgatja az otthonát. Értesítette a rendőrséget, akik éppen akkor értek a társasházhoz,miután a páros kilépett a kapun.

 

A videót ide kattintva érheti el.

Egyiküket elkapták, ám a másik betörőnek sikerült elmenekülnie. A budapesti férfi tettéért akár öt évet is kaphat – derült ki a Baranya Megyei Főügyészség tájékoztatásából.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik