Belföld

Az ELTE megnevezte a zaklató dékánt

Mikonya György lemondott a jogorvoslat lehetőségéről.

Már korábban megírtuk, hogy menesztették az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának dékánját, de az intézmény csak szerdán kora délután adott ki közleményt, amelyben megerősítették: Mikonya György vezetői megbízatását etikai eljárásban vonták vissza.

Az egyetem honlapján közzétette a határozatot, amiből kiderül: Mikonya súlyos etikai vétségeket követett el – visszaélt „vélt vagy valós” hatalmi helyzetével, megsértette az ellene panaszt tevő személy emberi méltóságát és az egyenlő bánásmód követelményét, illetve azt az elvárást, hogy az egyetemi polgárok tartózkodjanak az intézmény tekintélyének, jó hírének csorbításától.

A Központi Etikai Bizottság a megállapított vétségek súlyára tekintettel kezdeményezte Mikonya György vezetői megbízatásának visszavonását és valamennyi testületi tagságától való megfosztását. Az egyetem közölte: eddig azért nem hozhatták nyilvánosságra a határozatot és Mikonya nevét, mert jogorvoslati jog illette meg a volt dékánt, aki azonban erről szerdán lemondott.

A hvg.hu szerdán több női oktatót és egyetemi dolgozót is megszólaltatott, akik arról beszéltek, hogy Mikonya zaklatta őket. Úgy tudják, egy tanárnak úgy kellett lelöknie magáról a dékánt, amikor az leteperte egy díványon. A dékáni hivatal egy dolgozója arról beszélt, hogy folyamatosak voltak a nyúlkálások, a hatalmat éreztető beszólások és az ellentmondást nem tűrő közeledés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik