Belföld

DK: Nincs itt semmiféle megállapodás

Kovács László számai nem valósak, az MSZP és a DK nem állapodott meg a választókörzetekben. Az Együttet és a Párbeszédet nem hagynák ki.

Nagyot robbant a baloldalon az önjárónak tartott Kovács László volt MSZP-elnök keddi nyilatkozata, miszerint 62:44 arányban kiegyeztek a DK-val az egyéni körzetekben. Kovács a Kossuth Rádióban beszélt erről, de már a szocialista forrásaik is állították, még nincs megegyezés. Erre tromfolt rá a DK-s Gréczy Zsolt, aki azt mondta a Zoomnak:

Nincs megállapodás az MSZP és a DK között a 106 egyéni választókörzet felosztásáról.

A Demokratikus Koalíció szóvivője hozzátette, valóban folynak egyeztetések a 106 egyéni választókörzetben a koordinált jelöltállításról, de ebben az Együtt és a Párbeszéd is benne van. Tehát ha lesz megállapodás, a két kis pártnak is jutnak majd helyek.

Összeborult az MSZP és a DK, megállapodtak a jelölésekről
Szivárogtatott egyet Kovács László a Kossuth Rádióban.

A párt később kiadott egy közleményt is, amiben ugyanezt írja:

Dacára az ellentétes hírek és nyilatkozatok sorozatának, ezideig nem született megállapodás a demokratikus ellenzéki pártok között az egyéni választókerületi koordinált jelöltállításról, így az MSZP és a DK sem állapodott meg a körzetekről.

Hozzáteszik itt is, zajlanak a találkozók a pártok képviselői között. A szándék az, hogy heteken belül átfogó megállapodás szülessen. Azt még egyszer rögzítik, hogy „minden olyan állítás, amely tényként beszél egy már megszületett rész-, vagy átfogó megállapodásról, minden alapot nélkülöz.”

Pár hete egy 75:31-es arányú megállapodás futott körbe a sajtón, amiről Hiller István MSZP választmányi elnök mondta, hogy megnyugvással fogadja, mert biztos nem a tárgyalódelegációktól szivárgott ki. A cél amúgy az, hogy minél kevesebb jelölt legyen a szavazólapon jövő áprilisban. Ez nem lesz egyszerű, hisz az LMP és a Momentum is külön állít jelölteket.

(Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik