Közélet

Beolvasott Molnár Gyulának a volt MSZP-pártigazgató

Velez Árpád a pártelnök tevékenykedése miatt 2018-ban nem indul az országgyűlési választásokon.

A pártelnöki ígéreteidhez képest nem mentünk előrébb, sőt az MSZP társadalmi megítélésében, a kutatások számaiban, valamint a párttagok és aktivistáink hangulatában is nagy zuhanás következett be.

Többek között ezt írta abban a levélben Velez Árpád szocialista politikus, amelyet Molnár Gyulának, az MSZP elnökének írt.

A Hír Tv azt írta a birtokukba jutott levélről, hogy abban Velez hosszasan sorolja, hogy Molnár Gyula hogyan építette le a pártot.

Építeni azóta sem építettél semmit, valódi politikai alternatívát nem nyújtottál, és ugyanazt a rombolást folytattad, amelyet már a pártelnöki kampányban elkezdtél. Félreértés ne essék, nem voltál ebben egyedül, de ez nem kisebbíti a felelősséged.

Velez szerint Molnár Gyula csak megúszásra játszik, nincs politikai menetrendje vagy stratégiája. Botka László miniszterelnök-jelöltségről való lemondásával kapcsolatban azt írta:

Az ezután lejátszódó tragikus események, a magyarázkodással, csúsztatásokkal, hazudozással teli TV-szereplésekkel gyakorlatilag elkészült az az út, amely a párt végromlásához vezet. Nem ajánlottad fel a lemondásod.

Hozzátette azt is, hogy miközben Molnár Gyula tevékenykedésével a DK-t építette, az MSZP romokban hever. Velez mindezek miatt 2018-ban sem egyéniben, sem listán nem fog indulni a 2018-as országgyűlési választásokon.

Kiemelt kép: Pintér Attila, az MSZP kaposvári elnöke (b), Harangozó Gábor, a Somogy Megyei Területi Szövetségének elnöke (b2), Hiller István választmányi elnök (b3), Molnár Gyula, a párt elnöke (b4) és Gurmai Zita, a Nőtagozat elnöke (b5) az 1956-os forradalom és szabadságharc 61. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen az Együd Árpád Kulturális Központban Kaposváron 2017. október 22-én. MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik