Belföld

„Voltam a gójoknál, voltam szkinhedeknél és a cigányoktól kaptam”

Bogdán László szót ejtett bírósági ügyéről és lerúgásáról is. Cserdi polgármesterét nem az őcsényi ügy miatt kapták el.

Két futó ügye miatt is behívta műsorába csütörtök estére Cserdi ismert polgármesterét, Bogdán Lászlót Kálmán Olga. A HírTV Egyenesen című műsorában aztán szó esett Bogdán sikkasztási ügyéről és a budapesti megrúgásáról, leköpéséről is.

Az első ügyről azt mondta a Baranyai falu vezetője, hogy 2010-ben dolgozott egy telefonösszeszerelő kft.-nél. Ezután polgármester lett és a cég vezetésével kötött egy szerződést, aminek értelmében a falu 800 ezer forintot kapott azért, hogy a cég egy raktárban tárolhassa a kütyüjeit. Aztán a rendőrség lefoglalta ezeket, mert kiderült, hogy lopottak voltak. Bogdán is belekeveredett az ügybe, a bíróság jogerősen bűnösnek is mondta ki, mivel tudott róla, hogy a cég nem legális tevékenységet végzett.

Kijelentette, ő meg akarja mutatni, ha az ember elcsúszik az életében, van újrakezdési lehetőség. Lehet őt köpködni, de elért eredményeket, ami mögé persze elbújni se lehet. „Nem fogok magamtól csacsogni” – mondta arra, hogy senki sem olyan őrült manapság, hogy kiálljon nyilvánosan korábbi bűneivel. Mást sohasem követett el, a hibájából pedig tanult.

Mi igaz a lerúgásából?

Egy józsefvárosi fórum után korábbi állítása szerint távozásakor hátulról megrúgták és leköpték. Erről azt mondta, nem tudja, ki támadta meg. „Én nem mondtam, hogy Horváth Aladár rúgott meg” – reagált a roma vezető korábbi szavaira. A fórumnak „volt egy stílusa” szerinte, és ez nem volt barátságos. Lényegtelen, ki rúgta meg, fontosabb, hogy „milyen világot élünk”, amikor lecelebezhetik és megalázhatják őt? – tette fel a kérdést. Mindez nem Őcsény miatt volt szerinte, ebben biztos (korábban kijelentette, Cserdi befogadná az Őcsényből kiutált, üdülni akaró menekülteket).

Az alapvető probléma az volt a fórumon Bogdán szerint, hogy a magyarok miért szeretik őt. Bogdánnak jól esett volna, ha elítélik a történteket, de Horváth-ék támadták őt. Hozzátette, a cigányságon belül is nagy a rasszizmus.

Aznap este, a fórum után épp előtte ment az utcán Horváth Aladár és egy nő, amikor megrúgták a „hátsóját”, majd leköpték. Nem szólt semmit erről jó ideig, „amikor az embert megalázzák, akkor sokkot kap”. „Voltam a gójoknál, voltam szkinhedeknél és a cigányoktól kaptam” – panaszkodott Bogdán. Mindenesetre közölte, nem haragszik, most szeretne úgy dolgozni, ahogy eddig is tette.

Szerinte a helyieknek sem egyszerű, hogy a polgármesterük ki van téve céltáblának, de „csinálni kell, menni kell”.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/ Koszticsák Szilárd)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik