Belföld

Viharos széllel érkezik a zuhé napközben

Változékonyan alakul a pénteki nap időjárása, ugyanis kora délután hidegfront vonul át hazánk felett. Viharos szélre, hirtelen lezúduló esőre kell számítani - írja a kiderül.hu.

Pénteken észak felől mindenhol megvastagszik a felhőzet, délben már délen is erősen felhős lesz az ég. Reggel, délelőtt csak helyenként, majd késő délelőttől egyre többfelé alakul ki eső, zápor, a Dunántúlon néhol zivatar is lehet.

A délután második felétől északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet. A szél északnyugatira fordul, többfelé megerősödik, a Dunántúlon és a középső országrészben helyenként viharossá fokozódik.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 19 fok között valószínű, de az északkeleti határvidéken kissé hidegebb is lehet. Késő estére 5 és 10 fok közé hűl le a levegő.

Ami a hétvégét illeti

Szombaton a gomolyfelhő-képződés mellett rövidebb időszakokra kisüt a nap, csak elszórtan várható eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a szélvédett helyeken kissé hidegebb lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között várható.

Vasárnap kezdetben borult lesz az ég, majd délután észak felől fokozatosan felszakadozik, csökken a felhőzet. Az északnyugati szél délutántól nagy területen viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között valószínű.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik