Belföld

Vörös kóddal készülnek az extrém hidegre

Felkészültek a november 1-jével kezdődő krízisidőszakra.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára azt mondta, a kormány mindent megtett azért, hogy senki ne kényszerüljön arra, hogy hidegben közterületen éjszakázzon. Bővítették a kapacitásokat: országosan a hajléktalanok számára 9600 férőhely áll rendelkezésre, a krízisidőszakban a férőhelyek számát 1500-zal növelik, a pénzügyi fedezetet az ellátók számára biztosították.

Czibere Károly közölte: ezen túl a nappali melegedőkben összesen 7500 férőhely van és nemcsak felkészítették, de tovább is fejlesztették az ellátórendszert. A kapacitásokat tovább növelik a “vörös kód” intézményének bevezetésével. Extrém hidegben kiadják a “vörös kódot”, akkor a bentlakásos szociális intézményeknek is ellátást kell biztosítaniuk a hajléktalanoknak, ha a diszpécserszolgálat jelzi, hogy a hajléktalanokat ellátó rendszer már nem tud több embert fogadni. (A hónap utolsó napjaiban éjszaka már fagyhat, a Kiderül.hu szerint a legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +3 fok között alakul.)

Nagy hideggel jön majd vörös kód
Az új eljárási rendet november elsejétől, a krízisidőszak elejétől kötelező követni.

A krízisidőszak többletterheinek finanszírozására 360 millió forintos támogatást biztosítottak pályázaton keresztül. Ezen felül “extrém terhelés” esetére 50 millió forintot különítettek el.

Az utcai szociális szolgálatok megerősítésére fejlesztési pályázatot hirdettek, ennek keretében autóvásárlást támogatnak, fenntartónként 5 millió forinttal. Továbbá a jelenlegi 83 utcai szociális szolgálatot további öttel bővítik és a diszpécserközpontokat is szeretnék megerősíteni, amire 62 millió forintot biztosítanak. A krízisautók működését 15 millió forinttal támogatják.

Czibere Károly elmondta, a hajléktalanok téli egészségügyi ellátására 92 millió forintot szánnak és folytatódik az a 4 milliárd forintos uniós finanszírozású program, amelynek köszönhetően naponta négyezer adag meleg ételt osztanak szét a hajléktalanoknak.

Az államtitkár kitért arra is, hogy 13 millió forintból program indul négy budapesti aluljárói helyzet kezelésére.

Az aluljárókat vissza kell adni a közlekedőknek, a hajléktalanoknak pedig esélyt kell adni, hogy ne aluljáróban töltsék az éjszakát.

A tavasszal meghirdetett Elsőként lakhatást! nevű reszocializációs program – amely azt szolgálja, hogy egy hajléktalanná váló ember ne ellátóintézménybe, hanem albérletbe kerüljön – keretét a megnövekedett érdeklődés miatt 1,7 milliárd forintról 2 milliárdra növelték. Az államtitkár szólt arról is, hogy a kihűlés által veszélyeztetett emberek között nagyobb arányban vannak azok, akik a saját otthonukban vannak kitéve ennek a veszélynek. Az önkormányzatoknak ezen a területen speciális felelősségük van, adott esetben közbe kell lépniük és segíteniük kell.

A kormányzat a szociális tűzifaprogram keretét 3 milliárd forintról 4 milliárdra növelte.

Az egekbe szállt a tűzifa ára, fázni fog a nép télen
Elszálltak a faárak, mert a kormán fehéríti az ágazatot. Más okok is bejátszanak, az emberek meg gázzal fognak fűteni.

Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója elmondta, hogy az országban hét diszpécserszolgálat működik, a közép-magyarországi regionális diszpécserszolgálat feladatait az alapítványuk látja el, amely ennek során 33 budapesti utcai gondozószolgálat működését is koordinálja. (mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik