Belföld

Motoron ülve mutogatta magát a csongrádi szatír

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 10. 26. 10:54

Vádat emeltek egy mindszenti férfival szemben, aki idén júniusban három nő előtt mutogatta magát Hódmezővásárhelyen. Szeméremsértés vétsége miatt állítják bíróság elé.

A vádirat szerint a férfi idén június 13-án a kora délutáni órákban egy hódmezővásárhelyi tanya bejárójában tartózkodott, amikor észrevett egy tőle csaknem 40 méterre dolgozó nőt. Ezután bokáig letolta a a nadrágját, a pólóját felhúzta, majd önkielégítést végzett kiszemeltje előtt.

Tíz nappal később ismét lecsapott: az éjjeli órákban Hódmezővásárhelyen motorozott, majd egy bicikliző nő mellé hajtott és kétkerekűn ülve  maszturbálni kezdett. Később, de még ugyanazon az éjszakán látta még egyszer a nőt, és megismételte, amit korábban tett. Következő éjjel újfent követte a kerékpárost, szintén azért, hogy önkielégítést végezzen előtte.

A vádirat szerint a férfi – hasonló módszerrel – még egy hódmezővásárhelyi nőt követett az éjjeli órákban, idén július 22-én és és 24-én.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.