Belföld
AppleMark

Semjén nekiment Navracsicsnak Soros György miatt

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 10. 24. 15:45

Szerinte nem fair, hogy az uniós biztos úgy nyilatkozik, hogy azt az ellenzék késként tudja a kormánypártok hátában forgatni.
Korábban a témában:

Semjén Zsolt szerint nem fair, hogy Navracsics Tibor úgy nyilatkozik Soros György ügyében, hogy „azt a Soros-párti ellenzék, mint kést a hátunkban tudja forgatni”. Erről az atv.hu-nak beszélt a KDNP elnöke.

A politikus szerint „szöveg”, hogy Navracsicsnak brüsszeli biztosként távolságot kell tartania a magyar ügyektől, és hangsúlyozta: az embernek a hazájához kell hűségesnek lennie, a munkaadójához pedig – legyen az az EU, a NATO vagy az ENSZ – csak lojálisnak. Azt is mondta: megérti, hogy „nem könnyű az, amikor az ember saját környezete is Soros zsebében és kezében van”.

A kormányzati kommunikációval összhangban Semjén azt mondta, „nyilvánvaló és napról napra nyilvánvalóbb”, hogy az Európai Bizottság „a Soros-tervet hajtja végre”, akkor is, ha ezt cáfolják.

Navracsics: Egy kollégám mondta, hogy Soros az egyik legjobb barátja
De a Soros-terv nem szerepel a Bizottság napirendjén.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.