Belföld

Egy fideszes beismerte, hogy Soros embereivel dolgozik együtt

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

¯\_(ツ)_/¯. 2017. 10. 20. 19:26

Nem fantomokkal küzdünk, a Soros-terv megvalósítása Brüsszelben megkezdődött

mondta Szájer József fidszes európai parlamenti képviselő az MTI szerint Mosonmagyaróváron pénteken.

Szájer szerint az Európai Parlament illetékes bizottsága csütörtökön elfogadott egy jelentést, amelyet még a bizottság nyújtott be, és a bevándorlás kérdését igyekszik szabályozni.

Ez az állásfoglalás, amelyet nem szavaztunk meg, lényegében megegyezik a Soros-terv elképzeléseivel.

– tette hozzá Szájer, aki ezek szerint saját maga is azt gondolja, hogy Soros György embereivel dolgozik együtt.

Korábban már írtunk arról, hogy Szájer hadakozik magában, hogy az Orbán-kormányhoz, vagy az Európai Parlamentben benyújtott tisztségéhez legyen-e lojális.

Strasbourg, 2014. július 15.
Szájer József EP-képviselő, a néppárti frakció alelnöke (j) az Európai Parlament (EP) tisztújító ülésén Strasbourgban 2014. július 15-én.
MTI Fotó: Beliczay László
Ha Szájer csendben marad, az rosszat jelent a Fidesznek
Szájer József őrlődik a Fidesz és az Európai Néppárt között. Ha megnézzük, mikor nem szavaz, kiderülnek, melyek a konfliktusforrások a kormánypárt és az uniós pártcsaládja között.

Navracsics Tibor, az Orbán-kormányok többszörös volt minisztere ennek az ellenkezőjét mondta, amiért Semjén Zsolt le is hazaárulózta. 

Navracsics: Egy kollégám mondta, hogy Soros az egyik legjobb barátja
De a Soros-terv nem szerepel a Bizottság napirendjén.
vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.