Belföld

Ophelia lepattant, Brian belemart Magyarországba

Némi megszakítással ugyan, de csaknem két hétig élvezhettük a vénasszonyok nyarát, hiába jöttek-mentek Nyugat Európában a viharok, pusztított hurrikán. A „szép idő” végül mégis egy viharciklon áldozata lett, most jön az átlagos október.

Gyönyörű napsütéssel, száraz idővel és napközben akár 20 fok feletti hőmérséklettel örvendeztetett meg minket október közepén az időjárás. Sokak szerint ez a Brit-szigetek nyugati partjaira lecsapó Ophelia hurrikán hatása volt: a ciklon által a Szahara felől beszívott meleg levegő miatt Spanyolországban, a Kanári-szigeteken, Marokkóban és Angliában is szokatlanul meleg volt. Az októberi szép, tartós meleg Magyarországon is részben annak a levegőnek köszönhető, amely a hurrikán előtt Európa felé áramlott – írtuk korábban.

Forrás: AFP

A hangsúly viszont a részben szón van. Ophélia kis területen fejtette ki a hatását, igaz ott nagyon is intenzíven, de egy ilyen hurrikán ereje csak csupán tizede a mérsékelt övi ciklonoknak.

A hazánk fölé október elején és közepén benyúló anticiklon 30-szor nagyobb volt, Ophelia úgy pattant le róla, mint a flippergolyó játék közben

– magyarázza a 24.hu-nak Molnár László meteorológus.

Ciklon versus hurrikán

A hasonló jelenségeknek ez a sorsuk:

  • szárazföld fölé érve a hurrikánok megfelelő energia-utánpótlás híján elenyésznek;
  • a mérsékelt égövi ciklonok beszippantják őket mint harcsa a kishalat;
  • az anticiklonokról pedig egyszerűen lepattannak.

Ez történt Opheliával is, ezért vette az irányt Írország felé. Korábban, egészen pontosan október elején ugyanígy járt a Maria és a Lee hurrikán is, mindkettőt bekebelezte a felettünk elterülő hidegfront – a keveredés annyiban befolyásolta hazánk időjárását, hogy Mariából kaptunk „pár csepp” esőt.

Ciklon és hurrikán találkozása olyan, mintha egy pehelysúlyú bokszoló szállna ringbe a nehézsúlyú bajnok ellen.

Itt olvashat róla szemléletes, közérthető cikket.

Brian a trópusokról hozta az esőt

Visszatérve témánkhoz, míg Mariából kaptunk némi esőt, Opheliáról csak a hírekből értesültünk, miközben a vénasszonyok nyarát élvezhettük. Aztán a trópusi vizeken megszületett Brian, a viharciklon. Hamar kelet felé vette útját és Nagy Britannia nyugati részére csapott le múlt pénteken.

Hidegfrontja vasárnap kora este érte el a Kárpát-medencét, és trópusi származása okán ilyenkor szokatlan mennyiségű nedvességet hozott. Magyarország nagy részén 24 órán keresztül zuhogott:

A Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon 20 mm-nél kevesebb eső hullott, de a középső országrészben 20-70 mm-t kapott, a csapadék mennyisége helyenként egy nap alatt meghaladta az október havi átlagos értéket

– mondja a meteorológus.

Ami a folytatást illeti, a következő napokban igazi október végi őszi időre van kilátás: sokat fog sütni a Nap, néha ugyan elkomorul az ég, de jelentősebb csapadék a mostani számítások szerint csak vasárnap várható. Hűvösek lesznek az éjszakák, a hőmérséklet sok helyen megközelíti a fagypontot, de napközben 15-20 fok körül alakulnak a csúcsok.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A KÖVETKEZŐ 8 NAPRA

Nyitókép illusztráció: AFP / Biosphoto / Xavier Delorme

Ajánlott videó

Olvasói sztorik