Belföld

Már a Fidesz is visszafizettetné a kamupártok támogatását

Sőt, javaslatuk szerint a pártvezetők magánvagyonukkal felelnének.

A Fidesz azt javasolja, hogy ha egy állami kampánytámogatásban részesülő párt az országgyűlési választáson félszázalékos eredményt sem ér el, legyen köteles visszafizetni az államtól kapott. Erről Gulyás Gergely, a párt frakcióvezetője beszélt. Kifejtette: az elképzelés szerint az érintett párt legfőbb vezető testületének tagjai egyetemlegesen, teljes vagyonukkal tartoznának visszafizetni a támogatás összegét.

A kampányfinanszírozási törvény módosítását Gulyás a szintén fideszes Répássy Róberttel együtt kezdeményezte. Elmondta: az indítvány alapján még az állami támogatás folyósítása előtt nyilatkozni kellene arról, hogy kik a párt legfőbb vezető testületének tagjai.

A törvénymódosítást Gulyás azzal indokolta, hogy az ellenzéki pártok kritizálták: míg az egyéni jelöltek esetében vissza kell fizetni az egymillió forintos kampánytámogatást, ha valaki nem ér el 2 százalékos eredményt, addig az országos listák esetében nincs ilyen küszöb. Azt is megemlítette, hogy az Állami Számvevőszék elnöke a múlt héten levélben fordult Kövér László házelnökhöz, és a korábban ellenzéki pártok által is megfogalmazott módosító indítványokkal megegyező tartalmú változtatást javasolt.

A frakcióvezető megjegyezte, hogy a törvénymódosítás kétharmados többséget igényel, ezért a kormánypártok mellett legalább néhány ellenzéki képviselő támogatása is kell hozzá. „Ha az ellenzék ezt a javaslatot nem támogatja, akkor kizárólagos politikai felelősség terheli őket mindazon visszaélések miatt, amelyek az előttünk álló országgyűlési választáson ebben a tekintetben előfordulhatnak” – mondta. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik