Belföld

Kamupártok: olyan autókkal kampányoltak papíron, amelyeknek forgalmijuk sem volt

Hat párt ellen indult költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás a 2014-es országgyűlési választás kampányához nyújtott költségvetési támogatások felhasználása miatt. Ezt a 24.hu múlt heti kérdései nyomán Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerdán közleményben jelentette be, hozzátéve, hogy ezeket a szervezeteket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) feljelentése alapján vizsgálták.

Az ÁSZ múlt heti tájékoztatása alapján költségvetési csalás gyanújával csupán három úgynevezett kamupárt ellen kezdeményeztek eljárást a NAV nyomozóhatóságánál. Az ÁSZ az ellenőrei által lebonyolított ellenőrzés során az Együtt 2014 Párt, az Új Dimenzió Párt és az Új Magyarország Párt elszámolásaiban talált csalásra utaló jeleket, de a vizsgált tizennégy, parlamenti mandátumot nem szerző törpepárt közül többet más jogcímen is feljelentett.

 

Az ügyészség közleménye nem tért ki arra, hogyan lett a három költségvetési csalásos feljelentésből hat nyomozás, és azt sem részletezi, hogy melyik volt az a további három jelölő szervezet, amelyet vizsgáltak.

Ibolya közleménye szerint sok nyomozás jelenleg is folyamatban van, és csupán két párt esetében szűnt meg az eljárás. A pártneveket egyáltalán nem említő közlemény szerint

a nyomozások eredményeként bűncselekmény elkövetése nem volt megállapítható, ezért az egyik ügyben a nyomozást a nyomozó hatóság (NAV) megszüntette.

A 24.hu információja szerint az ÁSZ által feljelentett Új Magyarország Párt (ÚMP) esetében valójában nem a NAV, hanem az ügyészség szűntetette meg az eljárást. Mint korábbi cikkünkben írtuk, az ügyészség azzal indokolta a szinte teljesen felgöngyölített nyomozás leállítását, hogy a „cselekmény nem bűncselekmény”. (A Zala Megyei Főügyészség a Népszavának azt írta, a költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt indított nyomozást bűncselekmény hiányában szüntették meg az ÚMP ügyében.)

Ennek ellentmond, hogy a NAV emberei a lezárás előtt bőven találtak furcsaságokt a Zuschlag János baráti köréhez kötődő, Táncsics Péter vezette Új Magyarország Párt elszámolásában.

A párt 60 millió forint körüli összeget számolt el csak a kampányolás utazási költségeire. A horribilis benzinszámlát a NAV-nyomozók szerint úgy hozták össze, hogy az elszámolásban szerepeltetettek több olyan autót, amelynek nem volt forgalmi engedélye, illetve olyat is, amelynek tulajdonosa nem tudott arról, hogy részt vett volna bármely párt kampányában.

Volt olyan személyautó, amelynek kilométerórájában nem volt annyi lefutott kilométer, mint amennyit ráírtak az elszámolásban, és volt olyan „sofőr” is, aki elvileg 10 ezer kilométereket vezetett naponta néhány megye területén, ám nem is volt jogosítványa.

Az Új Magyarország Párt 2014-ben a választás előtt jött létre, és teljesen ismeretlen szerveződésként egy hasonlóan új és teljesen ismeretlen párttal, az Új Dimenzió Párttal együtt összehozta az országos listaállításhoz szükséges számú ajánlást, illetve egyéni jelöltet. Az előbbi 50, az utóbbi 49 egyéni jelöltet tudott állítani. A sikeres indulás különlegessége volt, hogy az alapítók között is átfedés volt, és a jelöltek is szinte mindenhol ugyanazokban a választókerületekben indultak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik