Belföld

Tényleges életfogytiglant kapott a tatai kettős gyilkos

Hiába fellebbezett ügyvédjével enyhítésért, másodfokon is tényleges életfogytiglanra ítélték azt a tatai férfit, aki megölte anyját és nevelőapját, majd tüzet nyitott a helyszínre érkező rendőrökre. A Győri Ítélőtábla megállapította: az első fokon eljáró Tatabányai Törvényszék az eljárás alatt széleskörű bizonyítást folytatott le, a beszerzett bizonyítékok – a tanúvallomások, szakvélemények és a helyszíni szemle adatai – egybehangzóan bizonyítják a vádlott bűnösségét.

A táblabíróság elvetette a védelem érvelését, miszerint a férfi önhibáján kívüli fogyasztott drogot, amelynek hatása alatt megölte hozzátartozóit. A kirendelt szakértő véleménye ugyanis igazolta, hogy a vállalkozó nem az italába kevert, hanem közvetlenül bevett kokaintól került bódult állapotba. A lakásán talált kábítószer-maradványok is igazolták ezt. Alaptalannak ítélték azt a védekezést is, hogy a támadó – miután végzett rokonaival  – nem akarta a kivonuló rendőrök életét is kioltani. A fegyverszakértői véleményből ugyanis kitűnik, hogy a vádlott a helyváltoztató egyenruhások mozgását követve, célzott lövéseket adott le, így csak a véletlennek köszönhető, hogy nem sebesítette meg egyiküket sem

Az ítélőtábla szerint  a férfi többszörösen valósított meg minősítő körülményeket, és lényegében azt közölte, hogy a vádlott saját hozzátartozóit ölte meg kíméletlen módon.

A most 43 éves férfi 2013 januárja óta minősített amatőr sportlövő. Volt egy engedéllyel tartott 45-ös kaliberű fegyvere és egy 9 milliméter kaliberű riasztópisztolya is.

Elhúzódó, haragos viszonyban volt az anyjával és a nevelőapjával. A vád szerint az asszony azután is beleszólt fia életébe, hogy megházasodott. Nem tetszett, hogy gyermeke a családjával egy másik városba költözött, ezért bosszúból rendszeresen feljelentésekkel fenyegette. Emiatt munkavédelmi ellenőrzés is indult a férfi cégénél, illetve a nagymama 2015 júniusában gyámhatósági eljárást indított, hogy nála helyezzék el az unokáját. A vád szerint a gyermek problémás kamasz volt, és egészen a tragikus esemény hetének szerdájáig – 2015. július 8 -ig – a nagyszülőkkel élt, majd a gyámügyi eljárás kapcsán visszatért a szüleihez, akiknek rajta keresztül az asszony megüzente: újfent feljelenti őket.

2015. július 10-én a nagyszülők megjelentek a vádlott cégének telephelyén, és megfenyegették, hogy felnyomják az adóhatóságnál, amit a férfi komolyan vett. A látogatás után ideges lett, és délután 2 óra körül sörözni kezdett – és egészen estig abba sem hagyta. Jelentős mennyiségű alkoholt megivott, és kokainozott is. Később a család hétvégi házában összeveszett a feleségével, aki szóvá tette, hogy anyósa viselkedése miatt el is válhatnak.

A férfi nem sokkal éjjel 3 óra előtt hagyta el a nyaralót – részegen és kétségbeesetten. Félt, hogy anyja és nevelőapja miatt csődbe megy, illetve elveszít a családját, ezért úgy döntött, hogy „pontot tesz az ügy végére”. Egy sporttáskában magával vitte az engedéllyel tartott maroklőfegyverét, három tár lőszert és valamivel fél 4 előtt a szülei házához hajtott, ahova – kezében a hátizsákkal – bedörömbölt.

A nevelőapja nyitott ajtót, aki azzal fenyegetőzött, hogy rendőrt hív, és pofon vágta a férfit, aki erre elővette a revolverét és üldözőbe vette anyja párját az utcán.

Majd a 45 mm-es lőfegyverével 5-6 méterről célzottan, egyszer, jobb mellkason lőtte a sértettet, amitől az elterült a földön. A vádlott odament hozzá, és még egyszer közvetlen közelről, a pisztolyt a homlokára szorítva fejbe lőtte. A vádlott ezután visszament a házba, édesanyjához ment, akit közvetlen közelről, egyszer a bal oldalán homlokon lőtt, majd a hasára zuhanó sértettet még egyszer szintén közvetlen közelről, a középvonalában hátba lőtte.

Fotó: Sebestyén Jenő/TEK

Rendőrök érkeztek a helyszínre, a férfi tüzet nyitott rájuk is.

Váltogatta a lőállásokat a házból, de vaktában is tüzelt bentről, illetve az udvarról. Lövöldözés közben még telefonált is és 42 percen keresztül „közvetítette” a lövöldözést a barátjának és lövészklubos sporttársának. Végül a TEK műveleti egysége elfogta.

Fotó: Sebestyén Jenő/TEK

Frissítés:

Csütörtök délután megszületett a másodfokú döntés. Az ítélőtábla lesöpörte a védelem érvelését, és tényleges életfogytiglant szabott ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik