Indítványozták annak a 24 éves fiatalnak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint halálra vert egy idős nőt Zsámbokon. Ha az ügyészségen múlik, lecsukják azt a tinédzsert is, akit az ügy kapcsán bűnpártolással gyanúsítanak.
A Pest Megyei Főügyészség keddi tájékoztatásából részletekre is fény derül. Eszerint a két gyanúsított vendégmunkásként Zsámbokon lakott egy családi házban.

Az ügyészség szerint a nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével gyanúsított fiatal esetében tartani lehet attól, hogy szabadon hagyva megszökne. És – ahogy társa esetében is – fennáll annak a veszélye, hogy újabb
bűncselekményt követnének el.
