Belföld

Balhé az aszódi javítóintézetben – „Itt ma még vér fog folyni!”

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 10. 13. 12:04

Előzetes letartóztatásba került egy fiú, aki többször rátámadt társaira és nevelőire az Aszódi Javítóintézetben. A fiatal ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt folyik eljárás.

A Budakörnyéki Törvényszék pénteki tájékoztatása szerint a kamasz büntetlen előéletű, viszont már többször küldték már javítóintézetbe. Korábban is rátámadt a nevelőire, ilyenkor mindig sikerült sérülést okoznia nekik. „Ezen cselekmények miatt a bíróság a fokozatosság elvét figyelembe véve elegendőnek tartotta a javítóintézeti nevelését, azonban a fk. gyanúsítottat ez sem terelte a helyes irányba” – írják.

Az eset, amely miatt most mégis rács mögé került, csütörtökön történt.  A fiú az ebédlőnél keveredett összetűzésbe egy társával, agresszívan viselkedett és azt kiabálta, hogy „itt ma még vér fog folyni!” Rátámadt a nevelőjére, megütötte, a rendészt pedig – aki próbált közbelépni – megharapta. Őrjöngött, azzal fenyegetőzött mindenkit meggyilkol. Végül sikerült lefogni és a biztonsági elkülönítőbe vinni, ám menet közben tombolt, és belefejelt az egyik ajtón lévő csőbe, megsebesítve az orrát.

Az intézet munkatársai értesítették a gödöllői rendőröket, akik előállították a fiatalt

Mindezek alapján alappal lehet következtetni arra, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén (ami azt jelentené, hogy a javítóintézeti nevelését folytatná) ismételten növendék társaira és a gondozására kijelölt nevelőkre támadna, akik ezáltal a feladatkörükből adódó kötelességeiket nem tudnák ellátni.

– áll az indoklásban.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.