Belföld

A tihanyi Babamúzeum alapítója vendégül látna menekülteket

Ha már Őcsényben nem kellettek a menekültek, a tihanyi Babamúzeum alapítója vendégül látja őket. Pedig egykor még Orbánon és Kingen sírt.

Filotás Tivadar jelentőségteljes, ám tömör levelet küldött az őcsényi eset után, most hétfőn a Hvg.hu-nak:

Az Őcsényben elutasított menekült családnak felajánlunk egy egyhetes tavaszi nyaralást a Tihanyi Babamúzeum vendégházában, teljes ellátással. Üdv: Filotás Tivadar.

A férfinek Tihanyban van Babamúzeuma és vendégháza, és valóban úgy döntött, a jogosan Magyarországon tartózkodó menekültek üdülését arrogánsan elutasító őcsényiek esetéből tanulva ajánl fel ilyen lehetőséget.

Filotásról azt írja a lap, 1945-ben született, gyerekként Magyarországra költözött, majd 1956-ban ismét külföldre. A rendszerváltáskor tért haza, 1994-ben alapította a Babamúzeumot. Az őcsényi eset teljesen kiábrándította, és most példát akar mutatni. Attól nem tart, mi lesz Tihany reakciója, de szerinte nem lenne gondja senkinek sem a pihenni vágyókkal. 1989-ben állítása szerint megkönnyezte Orbán Viktor beszédét Nagy Imre újratemetésén. Előtte csak Martin Luther King beszédén érzékenyült el. Hozzátette keserűen:

De azóta rájöttem, hogy Orbán egy nagyon dörzsölt, számító politikus, csalódtam benne.

Attrocitástól nem tart Filotás, de érdekli, miket írnak majd a Babamúzeum vendégkönyvébe. Mindenesetre meggyőződése, hogy nem lehet az embereket a végtelenségig hülyíteni. Tósoki Imre polgármester is beszélt a lapnak, a fideszes faluvezető szerint nem lenne semmi a községben, ha nem venné észre senki a menekülteket. Ő biztos nem verné nagy dobra az érkezésüket.

Tósoki sajnálja a lemondott őcsényi polgármestert, és azt is elmondta, Filotással jó a kapcsolata, és tiszteletben tartja, hogy “egy liberális, befogadó ember”. Tihanyban amúgy nem először jelentek meg menekültek, a Menedék Egyesület júliusban 44-et üdültetett itt, nem is lett belőle botrány addig, amíg a fideszes Manninger Jenő óriási, sorosozós tirádát nem rendezett.

A Migration Aidtől Siewert András egyébként azt mondta, rengeteg levelet kaptak az utóbbi időszakban, sokan felajánlottak szállást a menekülteknek. Őcsényben szerintük mesterségesen gerjesztett folyamatok zajlottak, az országban pedig nem reménytelen a helyzet. Ezért tájékoztató kampányt indítanak majd a tévhitekről és tényekről.

(Kiemelt kép: MTI Fotó/Bodnár Boglárka)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik