Belföld

A szegény gyerekeknek szánt pénzből azért jutott Mészáros Lőrincnek is

Kerner Zsolt
Kerner Zsolt

¯\_(ツ)_/¯. 2017. 10. 05. 06:39

A hátrányos helyzetű gyerekek üdültetéséért felelős Erzsébet-táborokat felügyelő Erzsébet Üzemeltető Kft. összesen több mint fél milliárd forintot költött 2014-től Mészáros Lőrinc különböző cégeinél, írja a 444. A lap kiperelte a Kft. elszámolását, amelyben szerepel, hogy Mészáros mellett Pintér Sándor biztonsági cége is jól járt, de nettó 199 millió forintot költöttek téli táboroztatási koncepció kidolgozására, és felmérések illetve elemzések készítésére is.

A Mészáros tulajdonában lévő Aranykorona Zrt, a Búzakalász 66. Kft, a Vivenvíz Kft és a korábban tulajdonában lévő Bakonyhús Kft is jól járt a szerződésekkel. 

A lap szerint a programban résztvevő szállodák előszeretettel vásároltak tojást, pékárut, húst és ásványvizet a milliárdos felcsúti polgármester cégeitől. Összesen nettó 275 millió forintot fizettek a szállodák és a táborok őrzéséért. A Pajzs 07 tulajdonosa a CIVIL Biztonsági Zrt., ennek a cégnek pedig 2010-ig Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter volt a tulajdonosa.

Az Erzsébet-táborokért felelős cég vezetője ennél kevésbé költött visszafogottan. Korábban már megírtuk, hogy napi 110 ezer forintért bérelt szállást a Balatonon, és onnan járt dolgozni a szegény gyerekek üdültetését végző alapítványhoz.

Orbán Viktor idén Tusnádfürdőn azt mondta,

Elvesszük különböző különadók formájában a nemzetközi cégek profitjából azt az összeget, amelyet odaadunk a gyermeküket nevelő családoknak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.