Nem változott a pártok támogatottsága szeptemberben, a kormánypártok fölénye változatlanul jelentős, a baloldali pártok népszerűsége pedig csupán hibahatáron belül változott a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatása szerint.
A Nézőpont szombati, MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta, a kormánypártokat negyedik hónapja a teljes felnőtt népesség 30 százaléka támogatja.
A Jobbik továbbra is 11 százalékon áll, míg az MSZP hibahatáron belüli, 1 százalékpontos csökkenéssel 6 százalékot ért el. A DK-val 4 százalék, az Együttel és a Magyar Liberális Párttal pedig 1-1 százalék szimpatizál, tehát mindkét párt támogatottsága változatlan. Az LMP tábora hibahatáron belüli, 1 százalékpontos erősödéssel 3 százalékon, a Momentum 2, a Kétfarú Kutya Párt pedig 1 százalékon áll – írták.
A választási részvételüket biztosra ígérők körében a Fidesz-KDNP 43 százalékot, a Jobbik – hasonlóan a 2014-es választási eredményéhez – 21 százalékot ért el az előző havi 22 százalék után. Ezen a bázison az MSZP veszített egy százalékpontot, így a listás szavazatok 11 százalékát szerezné meg, míg a DK 8, az LMP pedig 6 százaléknyi voksot kapna. Utóbbi két párt eredménye egy-egy százalékpontos növekedést jelent egy hónap alatt. A Momentum a múlt havi 5 százalék után 4 százalékon, az Együtt és a Kétfarkú Kutya Párt változatlanul 2-2 százalékon, a Liberális Párt továbbra is 1 százalékon, a Párbeszéd 1 százalékon áll a felmérés szerint.
A személyes közvélemény-kutatás szeptember 1-20. között készült 2000 ember megkérdezésével.