A Jobbik korábban jelezte, hogy megítélése szerint büntetőjogi kategóriába tartozik, ami a Fidesz 2010-es kampányköltései körül történt. Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte. Az ellenzéki politikusok (MSZP, LMP, Együtt, Párbeszéd) által is támogatott határozati javaslat szerint a bizottság a Fidesz 2010 és 2017 közötti kampányai, a MAHIR Cityposter 2010-es és 2014-es szerződései mellett azt is vizsgálná, hogy a 2010-es kampányban
Mint korábban a 24.hu megírta, a párt ráfordítása harmadát jelentette az Állami Számvevőszéknek a 2010-es kültéri reklámjairól, mint amekkora összeg a Mahir Cityposterrel kötött, 2010. március-áprilisi időszak számláján valójában szerepel.
![Megunták a bohóckodást Orbán 2010-es plakátjaival 1](http://24.hu/app/uploads/2017/06/fideszplakatlead.jpg)
Hollósi Antal Gábor képviselőjelölt és Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt portréját ábrázoló óriásplakátot ragaszt fel egy munkás a Fidesz-KDNP korábban kirakott választási plakátjára az április 25-i országgyűlési választás második fordulója előtt Budapest 5-ös számú egyéni választókerületében, a IV. kerületi Fóti úton.
(MTI Fotó: Manek Attila)
Az ellenzéki pártok ezért választ akarnak kapni az alábbi kérdéseikre:
A Mahir Cityposterrel kötött 98 milliós szerződésből miért csak 36 milliót vallott be a Fidesz a számvevőszéknek a 2010. évi választás után? Miért állított a párt valótlanságokat? A jogsértés kinek állt az érdekében? Pontosan kitől és mennyi támogatást kapott a Fidesz a 2010-es, 2014-es országgyűlési választást megelőző kampányához? A mélyen a piaci ár alatt, vagy ingyen nyújtott hirdetőfelületek és szolgáltatások mennyiben befolyásolták a két választás eredményeit?
A paritásos elven felálló testületnek 2017. december 15-éig kellene jelentést készítenie. A javaslat indoklása szerint a közelmúltban derült ki, hogy
A Fidesz kampányát szervező Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt. mostani vezetése nem találta ugyanis a nyomát, hogy hét éve a költségeket kiszámlázták volna a pártnak, amely így a kampányt teljesen ingyen kaphatta.
![Megunták a bohóckodást Orbán 2010-es plakátjaival 2](http://24.hu/app/uploads/2017/06/fideszplakat.jpg)
A Fidesz választási plakátja a Bem rakparton. A háttérben a Parlament épülete.
MTI Fotó: Beliczay László
Korábban a Fidesz bírálta a Jobbikot, amiért túl olcsón, „listaár alatt” kaphatott plakáthelyeket, de a 2010-es kampányköltéseik miatt titkolózásra, hazudozásra kényszerültek.
Az indoklás szerint a Fidesz 2010-ben nemcsak nagyon olcsón, hanem 1300 plakátot számla nélkül helyezett ki, és a 2010-es “csalás felveti a gyanút, hogy 2014-ben is játszott a számokkal, hiszen ugyanattól a cégtől bérelt ugyanannyi óriásplakátot. A bizottság egyébként a kormány által kezdeményezett népszavazási kampányt is ellenőrizné.