Belföld
AppleMark

Törvénysértően tiltották meg a tüntetést Orbán évértékelője előtt

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2017. 09. 27. 16:15

A BRFK abszurd érvet vett elő: szerintük a szervezők figyelmen kívül hagyhatták volna a rendőrségi döntést.
Korábban a témában:

Törvénysértően járt el a rendőrség két évvel ezelőtt, amikor megakadályozta, hogy két aktivista tüntetést szervezzen Orbán Viktor évértékelője idején a Várkert Bazár elé – erről most hozott jogerős döntést a Kúria.

Az aktivisták jogi védelmét ellátó Magyar Helsinki Bizottság közölte: a MostMi csoport aktivistái, Takács Borbála és Takács Flóra az évértékelő előtt egy héttel, 2015. február 20-án jelentette be a demonstrációt a rendőrségen. A másnapi egyeztetésen azonban a BRFK közölte velük, hogy a demonstrációt nem lehet megtartani, mert az I. kerületi önkormányzat a területet használatba adta az évértékelőt szervező Magyar Polgári Együttműködés Egyesületnek az évértékelő biztosítására és a közvetítő-kocsik elhelyezésére.

Mivel az aktivisták nem módosították bejelentésüket, a rendőrség úgy foglalt állást, hogy a gyülekezés „lehetetlen célra irányul”, a két rendezvény egyszerre nem tartható meg. A végzésben a rendőrség olyan jogorvoslati tájékoztatást adott, amellyel akár évekig is eltarthat az eljárás, szemben a gyülekezési jogról szóló gyors bírósági jogorvoslattal.

A Magyar Helsinki Bizottság álláspontja szerint a tiltás és a jogorvoslatról szóló tájékoztatás is törvénysértő volt. A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. március 2-án hozott végzésében hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését, csakhogy akkor az évértékelő már három napja véget ért.

Az aktivisták személyhez fűződő jogsértés, és kártérítés miatt pert indítottak a rendőrség ellen. Az első- és másodfokon eljáró bíróságok elfogadták a BRFK abszurd magyarázatát arra vonatkozóan, hogy mivel a bejelentést érdemi vizsgálat nélkül utasították el, az valójában sem formájában, sem tartalmában nem volt tiltás, így a csoport nyugodtan megtarthatta volna az ellentüntetést.

A jogvédő szervezet álláspontja szerint azonban a rendőrség egyértelművé tette, hogy elsőséget tulajdonít az évértékelőnek, és úgy ítéli meg, hogy az ellentüntetés nem tartható meg, márpedig ezek után egyáltalán nem volt elvárható a szervezőktől, hogy figyelmen kívül hagyják a hatósági döntést, és a demonstrációt a rendőrségi intés ellenére lebonyolítsák.

A Kúria végül megállapította a rendőrség jogsértését, és 100-100 ezer forintos sérelemdíjat ítélt meg a tüntetésszervezőknek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

LAS VEGAS, NEVADA - OCTOBER 10:  LeBron James #23 and Lance Stephenson #6 of the Los Angeles Lakers celebrate after James made a shot against the Golden State Warriors and was fouled during their preseason game at T-Mobile Arena on October 10, 2018 in Las Vegas, Nevada. The Lakers defeated the Warriors 123-113. NOTE TO USER: User expressly acknowledges and agrees that, by downloading and or using this photograph, User is consenting to the terms and conditions of the Getty Images License Agreement.  (Photo by Ethan Miller/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.