Belföld

Szél elsöpörné Orbán pókhálóját is

A kerítést nem, de a Fidesz gyűlöletkampányát elítéli. Ron Werber még ingyen dolgozik nekik.

Nagy Bernadett a férje nevét vette fel, így lett Szél, Bertalanná pedig Kósa Lajos keresztelte. (Többször is.) Most az otthoni munkamegosztásról elárulja, hogy “Bálint remekül főz”, ő pedig mosogat és nemcsak a politikában rendezne nagytakarítást, odahaza is szokott. A Heti Válasznak az LMP miniszterelnök-jelöltje azt mondja, alkoholt nem iszik, húst nem eszik, szeret időben ágyba kerülni.

Ha tehát kormányfő leszek, kell egy profi, aki italozásban, húsevésben és mulatozásban leveszi a vállamról a terhet.

A Szél-kormányban ennek dacára nem tervez társ-miniszterelnökkel. Akár kormányfőként is vállalna harmadik gyereket, mert olyan társa van, aki mellett jelenleg is lehet egyszerre anya, feleség és politikus.

Felnőttek és kemények

Pártja értékrendje szilárd és változatlan. Vége a gyerekkornak, kemény párttá váltak, amiben fel kellett nőniük, és fel is nőttek, az a szervezettség és a végrehajtás képessége. Végre fogják hajtani a fegyelmi bizottság ítéletét is Ungár Péter ügyében, most nem lenne az elnökségi tag helyében.

Ron Werber egyelőre ingyen dolgozik nekik. Szél Bernadett gyorsan megelőzi, hogy a Fidesz újra a Soros vezényelte erőszakos hatalomátvételi kísértetekről hazudozzon, nyilvánvalóvá teszi, hogy ők

a demokratikus, jogállami, erőszakmentes átalakulás hívei.

Orbán kétharmada?

Szerinte nem Orbánnak van kétharmada, hanem az országnak, éspedig azért, mert ennyien jártak rosszul a Fidesz kormányzással, ami egyébként nincs is. Azt pótolja ugyanis a lejáratósdi, a migránsozás, sorosozás…

Nem a kerítéssel, a gyűlöletkampánnyal van baja, amelynek még ideológiai alapja sincs, mert olyan már régen nincs a Fidesznek. Egyetért Vona Gáborral, ő is pókhálóhoz hasonlítja a Orbán rendszerét.

Lehet Más a Pókháló

A Fidesz egy pók, amely a hálóját szövi.

A kormányfő nehezen követhető pálfordulásaival magyarázza, hogy a szövetségeseink most nem sikítanak az ukrán oktatási törvény miatt. Az LMP-t a Gyurcsány-kormány ellenzékeként hozták létre, 2010-ben ugyanis azt hitték, jobb irányba mennek a dolgok.

Dr. Jekyll aztán Mr. Hyde-dá változott – a Fideszből fenyegető szörnyszülött lett.

Szél Bernadett lát Orbán és Gyurcsány között párhuzamot és ismét megerősíti, hogy az LMP a tőlük “értékidegen ellenzéki pártokkal összefércelt Frankestein-koalíciókban” nem vesz részt.

Szél Bernadett: Képesek vagyunk letarolni az országot
Új pólusnak akkor van értelme, ha nem áll össze a régivel – mondja az LMP miniszterelnök-jelöltje.

Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik