A férfi az elmúlt időben összesen három lakásbetörést, egy gépkocsilopást, valamint sikkasztást követett el.
A 30 éves B. Tamás egy hónapja, augusztus 16-án reggel bemászott egy újbudai lakás ablakán, onnan két laptopot, egy mobiltelefont és egy autó kulcsát lopta el, majd lement a ház elé, beült az Alfa Romeóba és elhajtott. A rendőrök augusztus 28-án megtalálták az ellopott autót a Kelenföldi pályaudvar parkolójában.
Beazonosították B. Tamást, elrendelték a körözését, majd 2017. szeptember 14-én délután elfogták egy újbudai lakásban. A nyomozók a férfit – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként kihallgatták. B. Tamás ekkor két újabb lakásbetörést, illetve egy sikkasztást is beismert. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.