Belföld

Vona rálicitált Orbánra

jobbik (Array)
jobbik (Array)
A Jobbik nem elégszik meg a felével, azt kezdeményezi, hogy a kormány hivatalosan is igényelje az Európai Uniótól  a határvédelemre fordított teljes összeg, vagyis a 270 milliárd forint kifizetését. A pénzt aztán szét kellene osztani a határvédelemben résztvevő rendvédelmi dolgozók között - jelentette ki Volner János szombaton sajtótájékoztatón Budapesten.

A párt országgyűlési frakciójának vezetője kifejtette, hogy a határvédelemben részt vevő dolgozók nemcsak azt vállalták, hogy a családjuktól távol teljesítenek szolgálatot, hanem sokszor emberhez méltatlan körülmények között kellett a munkájukat végezni.

Sokszor a börtönbüntetésüket töltő elítéltek is jobb étkezést kapnak, mint azok akik a magyar határ védelmét ellátták – vélekedett.

A Jobbik álláspontja szerint a fegyveres rendvédelmi szervezetekben szolgáló embereket mindezért megilleti a haza megbecsülése és hálája – hangsúlyozta.

Az Európai Uniónak annál is inkább meg kellene térítenie a határvédelem teljes költségét, mert Magyarország a történelem folyamán nem először védi meg egész Európát a külső fenyegetéstől – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva az ellenzéki politikus közölte: 50-60 ezerre becsüli azoknak a rendvédelmi dolgozóknak a számát, akik között a Jobbik szétosztaná a 270 milliárd forintot.

Orbán Viktor korábban azt kezdeményezte az Európai Bizottságnál, az EU 50 százalékban térítse meg Magyarország határvédelemmel kapcsolatos költségeit.

(MTI)

A kerítéskirály eszközei a brutálistól az embertelenig terjednek
Ezt írták a német újságok Orbán Viktor legújabb kezdeményezéséről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik