Közélet

A kerítéskirály eszközei a brutálistól az embertelenig terjednek

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap, a liberális Süddeutsche Zeitung és a Spiegel Online hírportál is foglalkozott Orbán Viktor azon kezdeményezésével, hogy az EU térítse meg a felét annak a 270 milliárd forintnak, amit Magyarország határvédelemre költött.

A FAZ Oroszlán az oroszlán ellen címmel közölte Stephan Löwenstein és Werner Mussler írását, amelyben kiemelték: Orbán Viktor magyar kormányfő aligha fűzött nagy reményeket legújabb követeléséhez, hiszen az Európai Bizottság (EB) már akkor élesen bírálta a határkerítés ügyét, amikor a kormányfő 2015 júniusában bejelentette felépítését.

Hozzátették: Orbán bizonyára nem teljesen véletlenül emlékeztet követelésével Donald Trump amerikai elnöknek a választási kampányban tett kijelentésére, miszerint falat épít az amerikai-mexikói határra, és az építkezés számláját kifizetteti Mexikóval. Ami Trump számára slágertéma volt a kampányban, az Orbánnak is jól jöhet a 2018-as parlamenti választás kampányában. A miniszterelnök egyébként is „állandó kampányt folytat”, és lehetőleg nem belső ellenfelekkel, az elaprózódott ellenzékkel, hanem „a nagy külső ellenfelekkel”, hol Soros Györggyel, hol az EB-vel szemben – fejtették ki a FAZ szerzői, megjegyezve, a Fideszben az a mondás járja, hogy „az oroszlán oroszlánokkal akar játszani”.

Kiemelték, hogy az EB nem utasíthatja el teljesen Orbán követelését, mert a kormányfő nemcsak a kerítésépítésre, hanem a kiképzésre és a határzár fenntartására is hivatkozott. Viszont ha az EU mégis utal támogatást,

biztosra vehető, hogy a magyar közleményekben nagyon nagy betűkkel áll majd, hogy Brüsszel a kerítésre adta a pénzt.

A Süddeutsche Zeitung Kerítéskirály címmel közölte Stefan Ulrich kommentárját, aki hangsúlyozta: igaz, hogy Európában „sokaknak titokban jól jön, hogy Orbán eltorlaszolja a balkáni útvonalat és másként is elijeszti a menekülteket”, de eszközei „sajnos a brutálistól az embertelenig” terjednek, és nem hajlandó végrehajtani a menekültek elosztásáról hozott kötelező érvényű uniós döntést.

Hozzátette: „talán a német kormánynak össze kellene állítania egy ellenszámlát” és követelnie kellene Orbántól a 2015-ben érkezett több százezer menekült befogadásából adódó költségek egy részének megtérítését.

A Spiegel Online hírportál Orbán 440 millió eurós számlája címmel közölte Keno Verseck írását, aki kiemelte: Orbán

szemtelen követelése mögött egy kampánymanőver húzódik meg, mert a magyar szavazópolgárok körében már csak a kemény menekültpolitikával tud jó pontokat szerezni.

A többi között kifejtette, hogy a kormány stratégiája „cinikus, főleg azért, mert egyetlen tagállam sem tagadta meg annyira vehemensen a közös menekültpolitikát”, mint Magyarország. Orbán pedig szerinte „fél a hatalma elvesztésétől”, de csak a menekültpolitikában áll mögötte a magyarok többsége, így kézenfekvő, hogy mindig ezt a témát emeli napirendre.

Azonban nem csak a választási kampány egy manőveréről van szó, mert Orbán egyre inkább úgy látja, hogy „küldetése a keresztény Európa megreformálása és megmentése” – tette hozzá Keno Verseck.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik