Belföld

Illés Zoltán: Korántsem biztos, hogy megépül Paks II

A volt államtitkár szerint a Fidesz aljas politikát folytat, de nem utasítaná el, ha felkerülne a párt választási listájára.

Korántsem biztos még, hogy megépül Paks II – mondta a második Orbán-kormány környezetvédelmi államtitkára a Hír TV-ben.

Illés Zoltán szerint nem volt igaza Szijjártó Péternek, amikor azt mondta: már minden eldőlt. Négy év alatt az előkészületek sehova nem jutottak, egy ilyen atomerőmű megépítésének ideje legalább 10-12 év, és választások lesznek 2018-ban, 2022-ben és 2026-ban is. Egy új kormány biztos, hogy leállítja a paksi építkezést, bármilyen állapotában van – jelentette ki.

Elmondta azt is, hogy úgy látja, Oroszország és az Egyesült Államok még nem osztotta fel a világot, Orbán Viktor pedig úgy taktikázik, hogy ha Magyarország amerikai védnökség alatt áll, és az amerikaiak jóban vannak az oroszokkal, azzal nyerhet, ha pedig orosz védnökség alatt áll az ország, akkor eleve jó lóra tett. Illés szerint ez egy jó taktika, de nem atomerőművel kellene megpecsételni, ami szerinte elavulófélben lévő technológia.

A volt államtitkár szerint Magyarországnak nem is lenne szüksége a paksi atomerőműre. Ha csatlakoznánk az európai villamoshálózathoz, az unió területén megtermelt összes villamosenergiára támaszkodhatnánk, nem kellene önellátásra berendezkedni. Emellett Paks II megépítése drága, veszélyes és függőségi viszonyt alakít ki.

Illés a mai napig a Fidesz tagja, de szerinte értékorientált, erkölcsösebb politikára lenne szüksége a pártnak. Azt nem utasítaná el, ha felkerülne a párt választási listájára, de ennek kicsi a valószínűsége. Szerinte sok ember van a Fideszben, aki hozzá hasonlóan gondolkodik, legfeljebb nem mondja el a véleményét. Úgy véli, a Fidesz aljas politikát folytat azzal, hogy ellenségképeket gyárt, ez méltatlan a párthoz. Kitért arra is: úgy látja, 2018-ban leválthatják a jelenlegi kormányt.

(Kiemelt kép: 24.hu / Berecz Valter)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik