Belföld

Európai kitüntetést kaphat a Magyar Helsinki Bizottság

A Fidesz által támadott szervezet bekerült a Václav Havelről elnevezett emberi jogi díj három jelöltje közé.

A Magyar Helsinki Bizottság is bekerült a Vaclav Havel egykori cseh elnökről elnevezett emberi jogi díj három jelöltje közé – közölte az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése kedden.

A tájékoztatás szerint az emberi jogok területén végzett munka elismeréséül alapított díj magyar jelöltje, a Magyar Helsinki Bizottság az emberi jogok területén széles körű tevékenységet folytat, különös tekintettel az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférésre, valamint a menedékkérők, a menekültek és a hontalanok jogaira.

A jelöltek között van még az osztrák jezsuita, Georg Sporschill, aki – mint írták – életét a legkiszolgáltatottabbak szolgálatának, különösen a gyermekek gondozásának szentelte.  A harmadik jelölt Murat Arslan, 2016-tól fogva tartott török bíró, aki minden körülmények között kiállt az igazságszolgáltatás függetlensége mellett.

Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése a cseh kormány támogatásával 2013-ban alapított emberi jogi díjával olyan embereket vagy szervezeteket jutalmaz, akik kiemelkedő erőfeszítést tettek az emberi jogok védelmében. A díjat a parlamenti közgyűlés soron következő plenáris ülésén, október 9-én adják át – számolt be az MTI.

A magyar kormány eközben a legfelsőbb szinteken támadja a Magyar Helsinki Bizottságot, ám a Kúria egy hónapja egymillió forint sérelmi díjra és nyilvános bocsánatkérésre kötelezte a Fideszt, amiért a párt sajtóközleményében azt állította, hogy „a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani”.

A Fidesz pert vesztett a Helsinki Bizottsággal szemben
A bíróság a pártot nyilvános bocsánatkérésre és egymilliós sérelmi díjra kötelezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik