Belföld

Vona: Nincs miért bocsánatot kérnem

A Jobbik elnöke azt mondta, ő szégyelli magát a mindenkori kormány helyett, amely játékszernek tekinti az idős embereket.

Nincs miért bocsánatot kérnie a nyugdíjasoktól – véli az MTI tudósítása szerint Vona Gábor, a Jobbik elnöke, akit egy Facebook-bejegyzése miatt vett tűz alá a Fidesz.

Vona még július 22-én írt arról, hogy a kormánypárt nyugdíjas támogatói az „aljas orbánizmus játékszereivé váltak”, „történelmi traumáikra, érzelmeikre játszik a kormányfő, azokat nem feloldva, hanem felszítva manipulálja a nyugdíjasokat”.

A bejegyzésből kiragadta a Fidesz azt a mondatot, amit dunaújvárosi utcai fóruma megzavaróiról írt a pártelnök: „húzták maguk mögött a kis bevásárló kosarukat, és ne szépítsük, a szemeikben gyűlölet lobogott, a szájukból pedig a szennyvíz folyt”. A kormánypárt szerint Vona megsértette a nyugdíjasokat, még telefonos kampányt is indítottak, amiben egy géphang elmondja, hogy „a Jobbik szégyellheti magát”.

Hétfői gyöngyösi sajtótájékoztatóján Vona azt mondta: Facebook-bejegyzése nem általánosít, hanem a sikerrel manipulált, józan értékítéletüket elvesztett idős emberekre vonatkozik. Szerinte a Fidesz abban érdekelt, hogy a nyugdíjasokat hergelje és megossza, ez a célja a telefonos kampánynak is. „Én szégyellem magam a felelősök helyében, hogy a mindenkori kormány játékszernek tekinti az idős embereket” – mondta.

Halász János, a Fidesz országgyűlési frakciójának szóvivője hétfőn a helyi jobbikos politikusokat szólította fel arra, hogy kérjenek bocsánatot a nyugdíjasoktól Vona helyett.

Villámgyorsan szült új ellenséget a Fidesz
Egy hónap elég volt ahhoz, hogy a Jobbikból és Vona Gáborból nyugdíjasfaló legyen. Így próbálja megtartani a Fidesz kétmilliós szavazótáborának egyik oszlopát.

(Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik