Belföld

A Gazprom nálunk is tárol gázt augusztustól

Az orosz állami gázmonopólium, a Gazprom is tárol Magyarországon gázt augusztustól – értesült a Világgazdaság. Az ok a közelgő tél és a romló orosz-ukrán kapcsolatok lehetnek. A lap úgy tudja, hogy a társaság itteni készletezése is téma volt azon a július eleji moszkvai tárgyaláson, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter folytatott a Gazprom vezérigazgatójával, Alekszej Millerrel.

A találkozón született egy szándéknyilatkozat, amely szerint 2019 végétől Szerbia felől is évente 8 milliárd köbméter földgáz érkezne Magyarországra. Az LMP több részletet is meg akart tudni, ám a minisztérium egyre jobban elzárkózott ettől. Előbb azt mondták – ez áll a Világgazdaság cikkében is – hogy egy előzetes tervezet, azaz road map készült.

Nem adja ki a minisztérium a Gazprommal aláírt megállapodást
A külügy szerint nem közérdekű adat, meg amúgy sincs náluk a dokumentum, amit a miniszter írt alá.

Amikor az ellenzéki párt elnökségi tagja, Ungár Péter közérdekűadat-igénylés keretében kérte ezt a dokumentumot, már azt mondta a tárca, hogy az döntéselőkészítő anyag, ezért nem adhatják ki. Ungár lapunknak azt nyilatkozta, hogy minden jogi lehetőséget megragadnak arra, hogy megkapják a kért iratokat.

Hirtelen megváltozott a Gazprom-egyezmény típusa, hogy ne kelljen kiadni
Most már döntés-előkészítő anyagnak nevezik a korábban tervezetnek hívott anyagot.

(Kép: MTI/KKM/Szabó Árpád)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik